Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Július elsejétől már az e-anyakönyvnek kellene kiszolgálnia az ügyfeleket, de ez nem igazán megy zökkenőmentesen.
Az egységes elektronikus anyakönyvezési rendszert mint 920 millió forintból alakították ki, azonban egyelőre akadnak vele technikai problémák. Emiatt volt olyan anyakönyvi hivatal, ami ki sem nyitott.
A rendszer felállításárért felelős hivatal azt közölte az RTL Klubbal, hogy óhatatlanul adódhatnak kezdeti nehézségek, ezek elhárítása folyamatos, és az előre tervezett rövid frissítéseken túl nem voltak leállások.

