Tüttő Kata fővárosi MSZP-s képviselő azt mondta, hogy a mostani a főváros „egyik legbotrányosabb közgyűlése”, mert néhány percben akarnak áterőltetni a város sorsát évtizedekre meghatározó előterjesztéseket, mint például a 2020-ig szóló közlekedési koncepciót. Botrányos, hogy a közbringarendszer, a BuBi egész nyáron nem működik majd, a vízművek egy közbeszerzési szabálytalanság miatt elveszített 400 millió forintnyi uniós támogatást, és a 3-as metró felújítására egyetlen fillér nincs – mondta.
Kifogásolta, hogy a Budapesti Közlekedési Központ egy budai luxuslakás árát, 190 millió forintot kíván elkölteni egy 83 négyzetméteres Határ úti ügyfélközpont kialakítására és 54 milliót 54 margitszigeti parkoló megvalósítására.