Felfüggeszti együttműködését az Együtt a Szolidaritással

2014. június 24. 16:34

Az Együtt Kónya Péter ATV-ben tett kijelentései miatt egyelőre felfüggeszti együttműködését a Szolidaritással – írta az Együtt vezetése a párt honlapján. Az Együtt vezetői „megdöbbenéssel értesültek” Kónya pártalapításai terveiről. A közlemény szerint továbbra is nyitottak az együttműködésre, de előtte a helyzet tisztázására van szükség.

2014. június 24. 16:34

A Kónya Péter ATV-ben tett kijelentései nyomán kialakult helyzet tisztázásáig felfüggeszti a szervezeti együttműködést a Szolidaritással az Együtt – derül ki a párt honlapján közzé tett közleményből.

Kónya Péter hétfő este az ATV-ben többek között arról beszélt, hogy ő párttá alakítaná a Szolidaritást, de minden döntés a tagságon múlik. Az Együtt erre reagálva közleményben jelezte, hogy amíg nem tisztázzák a Szolidaritás mozgalmon belül a kérdést, addig felfüggesztik az együttműködést a mozgalommal.

A közlemény szerint az Együtt vezetői „megdöbbenéssel értesültek” Kónya pártalapításai terveiről. „A közös munkánkba nem fér bele az, hogy a szervezet vezetője önálló párt alapításáról beszél nyilvánosan, miközben a Szolidaritásból pártunkban dolgozók minderről másként vélekednek” – írták. A közlemény végén azt is megemlítették, hogy a helyzet tisztázása után döntenek arról, felszólítják-e Kónyát parlamenti mandátuma átadására.

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mesz86
2014. június 25. 14:41
Külön 2014
GV0917
2014. június 25. 08:12
Bohócok, ha kikopnak! Plautus "Hetvenkedő katonája" és hű társa a "főcsővezető" Árok Kornél piros orral bohóckodott. Végre egy színes csoport a társadalmi ellenállás táborában- így zengték a két buggyant akcióit a Galamustól kezdve a Mancson át, a Népszaván, HVG-n keresztül Kálmán Olga Domina Magna és hím társai -pisztolos Mészáros, Gavra, Dési és még sokan mások! Még rá is tettek egy lapáttal, mikor ellopták a lengyel Szolidarnoszt logóját. Újabb poénként fejükre erősített baltával rémisztgették Orbánt és csapatát!A balta nagyon valódinak tűnt a Kornél fejében. Azóta csillaga leáldozott! A katona- Kónya Péter, a negyvenéves "hadastyán"- Jókai így akarta jellemezni az agg kort elért egykori hadat járt katonát, de a szó nem terjedt el. Így most egy fogalom megnevezésének lehettünk tanúi! Ifjú ember, de már nyugdíjas: BÉBI NYUGGER! Bajnai a a liberális összefogás nevében, mozgalmába bevette a Kónya féle Szolidaritást-a bébi nyuggert magához emelte társelnökként! Most, hogy a Liba kivonult a legelőről, Kónya látván, hogy az új főnök -pechjére ez is Viktor lefokozza, egységével átállni szándékozik az új Generális Politicus Fleto Diurtsaniens-hez! Az LMP-től lepattant liber csimbókok-az ő PM-jükkel ezt nem nézték jó szemmel és kimarták maguk közül a balfácán Kónyát!Mennek a Norvég Alap cassa-jához !Ami SEMMIBŐL jött SENKIKBŐL áll, SEMMIVÉ is enyészik el! Irány: Oslo!
Negue
2014. június 24. 23:59
Már nevetni sem lehet rajtuk, annyira siralmasak. Íme a gittegylet tagjai.
kispufi
2014. június 24. 20:42
máma már nem hasad tovább. holnap meg jön az erdész és hazazavar mindenkit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!