Az LMP szerint hamisan érvel a Miniszterelnökség Budapest ügyében

2014. június 13. 12:01

Az LMP szerint nem igaz, hogy brüsszeli szabályok miatt kéne leállítani a budapesti projekteket. A párt szerint közlekedési beruházások esetében nincs olyan korlátozás, hogy a központi régióban ne lehetne forrásokat felhasználni, miközben a budapesti beruházások elmaradása emberéleteket követelhet.

2014. június 13. 12:01

Az LMP szerint hamis a Miniszterelnökség érvelése, amelyik arra hivatkozik, hogy brüsszeli szabályok akadályozzák a budapesti projektek elindítását. Az ellenzéki párt politikusai pénteken sajtótájékoztatón arra reagáltak, hogy az Index hírportál csütörtök délután azt írta: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter magához vonta a rövid és középtávú budapesti uniós projekteket, és azokat „lehúzta a listáról”. A Miniszterelnökség erre azt közölte, a brüsszeli szabályok nem teszik lehetővé több fejlesztési forrás felhasználását a fővárosban. A forráselosztás tekintetében „elmentünk a falig”, a kormányzat álláspontja szerint egy felelős városvezető ebben a helyzetben egyet tehet, Brüsszelbe utazik lobbizni – írták.

Heltai László, az LMP gazdaságpolitikai szakszóvivője újságírók előtt hamisnak nevezte a Miniszterelnökség érvelését. A kohéziós alap forrásaiból megvalósított közlekedési beruházások esetében nincs olyan korlátozás, hogy a központi régióban ne lehetne forrásokat felhasználni és csak a háromszázalékos átcsoportosítás pénzei állnak rendelkezésre – jelentette ki. Heltai László azt mondta, nem tudják pontosan, hogy milyen projekteket állítottak le, információik sajtóhírekből származnak. Az LMP azt követeli, hogy tárják a nyilvánosság elé a Brüsszelbe megküldött operatív programokat, azokról folytassanak le egy társadalmi vitát, a Fidesz pedig ne élezze tovább a Budapest és a vidék közötti ellentéteket – mondta Schmuck Erzsébet.

Az LMP országgyűlési képviselője kijelentette: Budapesten vannak olyan közlekedési feladatok, amelyek elhalasztása vagy elmaradása „emberéleteket követelhet”. Példaként említette, hogy a 3-as metró és a kisföldalatti is azonnali felújítást igényel. Ezért az LMP követeli, hogy a kormány akár uniós, akár hazai forrásokból, de oldja meg a problémát – tette hozzá.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cochabamba
2014. június 13. 16:45
addig amíg Budapest és agglomerációja termeli az országos gdp felét, nem igazán kéne ezt a kreténséget eljátszani... az életveszély pedig reális, a 3-as metró nem lenen szabad hogy járjon ilyen állapotban...
bini
2014. június 13. 14:21
Azért álljon meg a menet. Budapest megsértette azt a szerződést a közlekedési projektek finanszirozási feltételekén, hogy nem vezette be a DUGODÍJAT amit szerződésben vállalt. Első körben halasztást kapott Tarlós tárgyalásai folytán. Mivel a kitolt határídő is kétséges ezért az EU ragaszkodik a szerződéshez a további projektek illettve a futó beadott projektek vonatkozásában. Mivel ezt a hátrányos szervilis szerződést Demszky kötötte és Tarlós megörökölte nem igazán tud kibujni. Mivel a dugódíj bevezetésének feltételei nem adottak, mivel azok a P+R parkolok nem készültek el és infrastukturális beruházások is hiányoznak(elővárosi közlekedés, körvat összeköttetések stb) nem kivitelezhető. Ezt az EU bürokratákat nem hatja meg. Ezért az LMP is igazán lobbizhatna az eus zöld baloldali barátainál, hogy a döntésüket változtasák meg. Egyszer már sikerrel jártak, mikor beinditották a kormány elleni támadást a médiatörvény kapcsán. Ne a partvonalról kiabáljanak. Lázárnak igaza van Tarlósnak a főváros egyes számú vezetőjének kell a Brüszeli bürokratákkal zöldágra vergödnie. A kormánynak ehhez nem túl sok köze van. A kormány amit tehet ebben az ügyben saját hatáskörben átcsoportosított Budapesti beruházásokra a régiós pénzekből, de ez nem a közlekedés fejlesztésre mehet, mert az külön szerződési feltételeken mulik.
dönci5
2014. június 13. 12:15
Nagy dolog. Hol van előírva, hogy Hódmezővásárhelynek nem lehet villamosa, metrója, esatleg még repülőtere is. Kár hogy stadiont nem lehet belőle építeni. Már megint hülyének néz minket ez a felkapaszkodott senki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!