A PM ellenzi a múzeumi negyed megvalósítását

2014. június 30. 09:55

A Párbeszéd Magyarország szerint nincs szükség a múzeumi negyed megvalósítására a Városligetben és még most sem késő a projekt leállítása – jelentette ki Somfai Ágnes, a párt fővárosi politikusa hétfőn Budapesten, a Fővárosi Közgyűlés ülését megelőző sajtótájékoztatóján.

2014. június 30. 09:55

Somfai Ágnes emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés már törvényt alkotott a múzeumi negyed megvalósításáról. Hozzátette: ezért szomorú látni, hogy a főváros statiszta szerepet kapott az ügyben és Tarlós István főpolgármester szó nélkül hajtja végre a kormányzat elképzeléseit.

A politikus közlése szerint semmilyen hatásvizsgálat nem előzte meg a projekt jóváhagyását, illetve neves kutatóműhelyek kérdőjelezik meg a koncepciót, amely teljes mértékben a nyilvánosság kizárásával készült el. Még érdekesebbé teszi a helyzetet, hogy a kormányzat nemrégen húzta ki a tervezett fővárosi fejlesztéseket az európai uniós projektek sorából – fűzte hozzá.

Somfai Ágnes úgy véli, a beruházás fő mozgatórugója a Fidesz azon ambíciója, hogy valami nagyot alkosson, és szomorú, hogy a Tarlós István nem tiltakozik az ellen, hogy a Városligetet elvették a fővárostól.

Ezt követően Várnai László a CivilZugló Egyesület vezetője, a városrész önkormányzati képviselője rögtönzött sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az egyesület 11 ezer, a múzeumi negyed megvalósítását ellenző aláírást gyűjtött össze. Azt mondta, az egyesület mindent megtesz a beruházás kivitelezése ellen, viszont elvárják a Városliget rehabilitációját.

Végül a civil szervezet aktivistái 33, egy városligeti nyárfa feldarabolásából származó rönkdarabot osztottak ki a fővárosi önkormányzati képviselőknek, azzal a szándékkal, hogy emlékeztessék őket a Városliget természeti értékeire.

A Fővárosi Önkormányzat a tervek szerint hétfői ülésén szavaz a Városliget építési szabályzatáról.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
qccqccqcc
2014. június 30. 18:30
Mit nem elleneztek, baszd meg?
kurbitalis
2014. június 30. 17:00
Prolik ezek, akármilyen öltönyben is pipiskednek. :-))
kurbitalis
2014. június 30. 16:54
Micsoda süket duma! :-))))) A Fidesz-kormány 20010 óta csak épít. Ez a kultúrallenes tróger banda mióta csak létezik (1919) csak rombol, tombol és lop.
Zsolt75
2014. június 30. 16:34
"meg kell/kellett volna kérdezni az itt lakókat" Na, te még a ligetben laksz? Azt mondtátok, Tarlós elzavart mindenkit...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!