Szólt arról is, hogy küzdeni kell a ciántechnológia alkalmazása ellen. A politikus emellett egységes uniós bérpolitikát és munkajogi szabályokat javasolt, valamint a magyar termőföld megvédését, azt szerinte ki kell vonni a szabad kereskedelem hatálya alól. Javaslatai között szerepelt, hogy a kisebbségi autonómia ne csak álom legyen, hogy Európa atommentessé váljon, és az is, hogy elszámoltathatók legyenek a strasbourgi képviselők.
Meszerics Tamás listavezető átlátható, elszámoltatható uniót tart fontosnak, amelyben a tagállamok szolidárisak egymással. Úgy vélekedett: az unió szétesése csak akkor akadályozható meg, ha megvalósulnak a pártja által szorgalmazott szakpolitikai célkitűzések. A politikus bírálta a többi pártot, mert szerinte csak az LMP beszélt arról, mit akar tenni az EP-ben. Úgy vélekedett: pártja a garancia az unió intézményrendszerének megújítására. Bírálta mind a jobb-, mind a baloldali kormányokat, mert vagy nem használták ki a rendelkezésre álló uniós forrásokat, vagy ha igen, akkor azok egy része magánzsebekbe vándorolt. Megjegyezte, hogy az unió által biztosított felzárkóztatási források nem voltak elegendőek.
Szél Bernadett társelnök a kampányban a „jobboldali melldöngetést” politikai pótcselekvésnek nevezte, de attól is óvott, hogy az unió a „baloldali triász”, vagyis Mesterházy Attila MSZP-elnök, Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője és Gyurcsány Ferenc DK-elnök pankrációjának újabb helyszíne legyen. Beszédét azzal zárta: erős, európai független Magyarországot kíván látni az unióban.