Ezt nehéz lesz kimagyarázni: brutális mennyiségű pénzt emésztett fel Von der Leyenék uniós pazarlása

Megdöbbentő mértékű csalást és pénzügyi visszaéléseket tárt fel az uniós intézményeknél az Európai Számvevőszék legfrissebb éves jelentése.

Sok igazság van abban, hogy a dolgok nem itt dőlnek el, ám ez mégsem igaz Orbán szerint. A dolgok ugyanis itt, Magyarországon dőlnek el, ám az EP-ben akaszthatják meg őket.
„A magyarok hajlamosak azt gondolni, hogy Brüsszel túlságosan messze van, úgysem ott dőlnek el a dolgok, hanem itt. Ebben sok igazság van, mert a dolgok itt dőlnek el, de ott tudják megakasztani őket. Ezért egyáltalán nem mindegy, kedves dabasiak, hogy miféle embereket fogunk küldeni Brüsszelbe. Az oda kiküldött emberek képességén, fölkészültségén, gondolkodásmódján és lelkén, lelki alkatán múlik az, hogy olyan emberek lesznek-e Brüsszelben, akik kiállnak mellettünk, segítenek megvédeni azt, amit mi csinálunk, vagy olyanok inkább, akik mellőzik a magyarokat, esetenként el is árulnak bennünket. Ne küldjünk ilyen embereket Brüsszelbe, csak olyanokat küldjünk, akik kiállnak értünk” – fogalmazott a miniszterelnök Dabason.