Nem a baloldalról, hanem a Fideszről szól idén Szárszó

2014. május 29. 22:36

Kiszivárgott a Farkasházy Tivadar és felesége, Mimi által szervezett 13. Szárszói Találkozó meghívója. Idén csak egynapos lesz a rendezvény, témája pedig nem a baloldal megújítása, hanem a Fidesz és az Orbán-kormány eddigi teljesítménye és különbözői botrányai lesz.

2014. május 29. 22:36

Prinz Dániel blogján szivárogtatta ki a Szárszói Találkozó meghívóját és teljes programját. A balliberális értelmiséget április 6-a után nyugdíjba küldeni óhajtó, és ezzel nagy vitát kiváltó közgazdáz-blogger azt írja, őt nem hívták meg az eseményre, két egykori Hallgatói Hálózat-aktivistát, Turai Esztert és Tóth Fruzsinát ellenben igen — ám úgy tudni, egyikük sem kíván részt venni a balatonszárszói rendezvényen.

A legfontosabb: a június 21-i Szárszói Találkozó már nem kétnapos lesz, mint eddig, hanem csak egy. Így ingyenesen megszállni sem lehet Farkasházyéknál, a célra két, a telekhez közeli szállodát jelölt meg a Hócipő főszerkesztője, ahol kedvezményes áron hajthatja nyugovóra fejét a Balaton-parti településen éjszakázni kívánó baloldali.

Tényfeltárásra kérik fel a t. meghívottakat

Farkasházy Tivadar az idei Szárszót nem a baloldal megújítása köré szeretné építeni: „(...) kérek mindenkit, hogy a demokratikus ellenzék megújulására szánt ötleteit, a választási vereségek okait, hogy ki, miről mondjon le, ki, hol induljon az ősszel, hova húzzon el minden ötven feletti, egy másik alkalomra tartogassa. Félidőben vagyunk, még egy fontos választás lesz, s leghőbb vágyam, hogy októbertől minél több városba, kerületbe betehessem a lábamat, ami most sokunknak igen nehéz. Már fellépni, előadni, vagy csupán szívesen látott vendégként, turistaként járkálni. A Barcelona egyik nagy fegyvere az volt, hogy már az ellenfél térfelén visszaszerezte a labdát, vagyis a túlsó térfélen szeretnék focizni. Ezért, mint egykor a szomszédos falukutatók, tényfeltárásra kérek fel hozzászólókat, röviden összefoglalni az évtizedekre berendezkedő hatalom viselt dolgait” — áll a Prinz Dániel által kiszivárogtatott meghívóban.

Hogy miért a Fideszről és nem a baloldal aktuálisnak tűnő megújulásáról fog szólni az immáron tizenharmadik találkozó, így indokolja meg Farkasházy: „(...) már a fél ország a nevükön van, méghozzá jogtisztán. A kormányfő nem harcol, hanem háborúzik, a kettő közti különbség, hogy csak az övéinek papol, senkivel sem mer vitázni, ujjat húzni, csak ha legalább háromszoros a fölénye, a háborúk levét pedig többnyire a nép issza meg. Én már nem vagyok szomjas, mit udvariaskodjak. Ha kizárólag magunkról beszélünk, a sebeinket nyalogatjuk, sajtója ezerrel megy ismét nekünk, méghozzá röhögve. Legyenek legalább egy kicsit dühösek, hogy idén róluk főleg szól a dal. Szárszó az eszmék találkozóhelyének lett szánva, ez egyre lehetetlenebb, de az országot nem mi vágtuk ketté, s most már lassan háromfelé lesz vágva, ne mi legyünk benne a Hódoltság.”

Ezeket a botrányokat venné elő Farkasházy

A humorista azt szeretné, ha „Felcsútról, Kishantosról, a Garancsikról és Mészárosokról, a szoborról, a takarékszövetkezetekről, a Klikről, az önkormányzatok kiüresítéséről, a koncepciós perekről” beszélnének a meghívottak. Farkasházy úgy látja: „ami most van, az egy személy korlátlan hatalma, amit az ország nagyobbik fele nem akar tudomásul venni, vagy beletörődve várja hozzá a háztájit és a háromévenkénti kiutazást, már keletre, s nem a bűnös nyugatra.” A rendezvényen a Fideszről szóló tanácskozást délután közgazdászok vitája, este pedig vacsora követi majd a szárszói telken.

Összesen 138 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sumi
2014. május 30. 12:17
Heller seprőn érkezik a szeánszra?
pipafa
2014. május 30. 11:33
Mimi mi-mi van itt? Szárszói Találkozó? Így nagybetűkkel? Hogy jön Heller Ágnes köldöke, illemhelyetek állapota Püski Sándorhoz, Németh Lászlóhoz, László Gyulához? Ócskák vagytok! Szárszónak is egy a vége. Miért is foglalkoznátok a baloldal (és a budi) megújításával. Kenjétek a Fideszt.
blackhorse
2014. május 30. 11:20
Már beszélni sem szeretnek arról,hogyan jutottak a megsemmisülés szélére,amihez ez a raccsoló,gonosz manó jócskán hozzájárult,a színvonal alatti Hócipőjéről nem is beszélve.Nem baj,had legyen egy jó napjuk,ebben kiélhetik a frusztráltságukat!
tango47
2014. május 30. 11:14
Egy biztos: temetni mennek a FIDESZ-t, nem dícsérni. Uzsi is lesz biztosan és köldöknézés (Heller anyó közreműködésével).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!