MSZP: Vona is kövesse meg Pásztor Istvánt!

2014. május 09. 14:58

Az MSZP elnöke szerint Áder János köztársasági elnök megtette, amit államfőként megtehetett: kemény szavakkal ítélte el a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét ért támadást, Mesterházy Attila szerint azonban a Jobbik vezetőinek is meg kell követniük Pásztor Istvánt.

2014. május 09. 14:58

Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményében fontosnak tartotta, hogy minden politikai erő álljon ki az államfő szavai mellett, tegye egyértelművé, hogy megbocsáthatatlannak tartja az ilyen, indulat vezérelte politizálást. Kövessék meg ezért Pásztor Istvánt a Jobbik vezetői, Vona Gábor elnök és Morvai Krisztina EP-listavezető is – fűzte hozzá.

Az MSZP elnöke méltatta Áder János személyes kiállását, és azt írta: egyetért az államfővel, aki szerint minden ilyen esetben félre kell tenni a politikai haszonlesést, ravaszkodást, méricskélést. Közleményében felidézte Áder János szavait, amely szerint „egyetlen erkölcsös cselekedet lehetséges: minden politikai nézetkülönbséget és megfontolást félretéve egy emberként állunk azok mellé, akiket emberi méltóságukban és magyarságukban megaláztak és megsértettek”.

Áder János pénteki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, tűrhetetlen, hogy Magyarországon valakit magyarságában alázzanak meg fényes nappal a hatóságok szeme láttára az Országház előtt.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
freehckr
2014. május 09. 15:32
Ez amit a Fidesz-MSZP csinál a továbbiakban, már csak egyrészt kampányfogás, programok és elképzelések híján ilyen aljas eszközökkel támadják legnagyobb politikai ellenfelüket az EP kampányban, másrészt pedig valljuk meg őszintén, zsidó szokás: Vona és Morvai már kifejtették elítélő véleményüket, elég világosan, a patriotizmussal egyébként sem jellemezhető zsidó politikai elit még mit vár tőlük? Bújjanak zsákba, szórjanak hamut a fejükre, és minden munkanap munkaidőben óránként tartsanak sajtótájékoztatót? Vágják fel az ereiket? :) Menjetek már a zsidó k*rva anyátokba ezzel a folyamatos acsarkodással...
Akitlosz
2014. május 09. 15:28
De nagyon tudják a pártok, hogy a másik pártoknak mit kellene csinálniuk! Az ország felvirágoztatására persze nincsen ötletük sem, sőt az Mszp maga is lassan de biztosan lezüllik. Én nem a jobb oldal tépi szét, hanem a saját volt miniszterelnökei, miniszterei.
3M..
2014. május 09. 15:09
Majd ha Orbán Viktor személyesen megköveti, Balog József agresszor feleségét, Terikét. Vagy ha Gyurcsány Ferenc megköveti személyesen, a szaudi terroristákat. Szebb Jövőt!
kjkj945
2014. május 09. 15:07
Az mszp kövesse meg a becsületes 'magyarokat', mert bevitte böszmét, brácsát fodroskát a patkóba!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!