Martonyi szerint fontos az EU alapelveinek tiszteletben tartása

2014. május 09. 14:16

A leköszönő külügyminiszter az Európa-napon kijelentette: az Európai Uniónak változnia kell, de nem túl sokat, az eredeti alapelvek tiszteletben tartása ugyanis egyre fontosabb. Andor László a hosszú távú béke garantálását hangsúlyozta.

2014. május 09. 14:16

Az Európai Uniónak változnia kell, de nem túl sokat, az eredeti alapelvek tiszteletben tartása ugyanis egyre fontosabb – mondta Martonyi János külügyminiszter a Magyarország EU-csatlakozásának 10. évfordulója és az Európa-nap alkalmából adott fogadáson pénteken Budapesten.

Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője és Lővei Andrea, az Európai Parlament információs hivatalának vezetője által az Európa hajón adott fogadáson a tárcavezető kiemelte az uniós értékek és a nemzeti identitás tiszteletben tartásának jelentőségét. Andor László, az EU foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős biztosa beszédében azt hangsúlyozta, hogy az európai országok a második világháború után megértették azt, amit az első világháború után nem: hogy milyen fontos a hosszú távú béke garantálása a kontinensen.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
választópolgár
2014. május 10. 00:38
martonyi jános kijelentette: bla bla blablabla blaaa blablabla
tóth mária
2014. május 09. 16:53
Martonyi rengeteg kárt okozott, örülök, hogy lelép!
ceres
2014. május 09. 15:07
Ez a Martonyi kriminális.--Ukrán-ügyben is össze-vissza zagyvált-USA-érdek szerint, de ez, hogy nem kell sokat változnia az Uniónak, ez csúcs-hülyeség.--PL:Nouriel Roubini szerint 2 éven belűl újabb pénzügyi világválság robbanhat ki.(Roubini jelezte előre a 2008-as válságot-ingatlanpiac-jelzáloghitelezés etc, etc-).--Az Unió viszonya a bankrendszerhez, a kötvénypiachoz továbbra is katasztrófális..A legtöbb hájfejű azt sem tudja mit és hogyan kellene szabályozni-ellenőrizni..Ehelyett ideologizálnak.--
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!