LMP: Nyilvánosságot az állami földpályázatoknak!

2014. május 15. 11:45

Az LMP kezdeményezi, hogy tegyék nyilvánossá az összes állami földpályázatot – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Sallai R. Benedek, az ellenzéki párt képviselője.

2014. május 15. 11:45
Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának elnöke felhívta a figyelmet, hogy az ezen a héten kapott információik szerint a Hortobágyi Nemzeti Park területén folytatódik a szerződéskötés az állami földpályázatok nyerteseivel. Mindez annak ellenére történik – mondta –, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja ezeket a pályázatokat. Hozzátette: a sajtóban megjelentek szerint korábban Orbán Viktor miniszterelnök is azt mondta, amíg le nem zárulnak a vizsgálatok, a területen nem kötnek újabb szerződéseket. Az LMP úgy tudja, hogy május vége előtt nem várható a vizsgálat lezárása – jegyezte meg.
 
A Lehet Más a Politika szerint a mostani szerződéskötések hátterében az állhat, hogy ezen a héten van az egységes területalapú támogatási kérelmek beadásának határnapja, amit az új nyertesek szeretnének kihasználni – közölte. A képviselő a nemzeti park földhaszonbérleti pályázatai alapján készített, a pályázók személyes adatait nem tartalmazó grafikonokat mutatott be, amelyekkel azt próbálta szemléltetni, hogy a pontozásban nagyon nagy súllyal esik latba az egyetlen szubjektív szempont, a gazdálkodási terv. Hangsúlyozta, hogy több esetben is azok nyertek a szubjektív pontok segítségével, akik egyébként a legalacsonyabb objektív pontszámmal rendelkeztek. A pályázatoknál azt sem veszik figyelembe, hogy a nyertes teremt-e munkahelyeket az állami földön – fűzte hozzá.
 
Az LMP úgy látja, voltak pályázatok, amelyeken helyi gazdálkodók nyertek, de szerintük az eseteknek csak körülbelül egyharmadában született igazságos döntés – mondta.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2014. május 15. 17:59
Nyilvánosságra hozni nem lehet, mert mind megsemmisítették, aztán visszaküldték a pályázóknak és különben is titkosak.
freehckr
2014. május 15. 12:03
A nyilvánosság és átláthatóság a posztkommunista, korrupt, bűnöző mentalitású kormányzatok legfőbb ellensége... tehát kizárt, hogy az ilyen „mutyigyanús” ügyekben a posztkommunista Fidesz-KDNP kormányzat nyilvánosságra hozna bármit is. Lásd a trafikpályázatokat, jogerős bírósági döntés sem volt elegendő a kormányzatnak ahhoz, hogy nyilvánosságra hozzák a pályázatok elbírálásával kapcsolatos dokumentációt... még csak nem is a pályázók adatairól, üzleti terveiről, hanem a kormányzati dokumentációról van szó, amely ugye alapvetően közérdekből nyilvános adat... a miénknél szerencsésebb történelmű államokban. :) Bicskanyitogató pofátlanság kategória, hogy a kormányzat tájékoztatási kötelezettségét bíróságokkal kell kikényszeríteni évek óta, és még egy jogerős bírósági ítéletet sem hajlandó magára nézve kötelezőnek elismerni a kormányzat. No de sebaj, jön majd kommunista kutyára demokratikus kamion... :)
Mgimo Béka
2014. május 15. 11:53
Süketnéma énekes, falábú balett-táncos, szellemi fogyatékos filozófus és belpesti földvédő.
Türelem
2014. május 15. 11:51
A nyilvánossá tételre nagy a jogos társadalmi igény.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!