Az elhangzott sikertörténetet a jó vezetés mellett a tehetséges MOME-s diákok is írják. Ha csak az elmúlt hetek híreit nézzük: MOME-s sikereket látunk a London Fashion Week-en, a Berlinálén, de az egyik volt MOME-s diák alkotásai a neten terjedő, hihetetlenül népszerű versszavalással újraszinkronizált filmjelenetek is. A MOME-n végzettek mennyire képesek pénzre, tartós egzisztenciára váltani ezeket a sikereket, a tehetségüket?
Már régóta jelen van a MOME életében, hogy nem működtetünk értékhierarchiát autonóm és alkalmazott művészet között: helyette azt kérdezzük, hogy valami jó vagy rossz. Hihetetlenül sokat próbáltunk tenni azért, hogy ezek a felületek keresztezzék egymást. Mindez nagyban meghatározza azt is, hogy ki meddig lesz képes pályán maradni, képes lesz-e vállalkozni. A hallgatók ilyen értelemben itt nem csak szakmát kapnak, hanem egy biztonságot, azt a magatartásformát, hogy a gondolkodás elsőbbsége a legfontosabb. Itt nem csak piacosításról van szó, hanem a fejlődési pályára állításról. Én akkor vagyok elégedett, ha ott van a hallgatók személyiségében, hogy látják maguk előtt az elkövetkezendő ötven évet: nem gondolják azt, hogy mennyivel könnyebb máshol, hanem megvan bennük az erő ahhoz, hogy működtessék a tehetségüket. Mert a tehetség önmagában semmit sem ér. Ami egy alkotó ember életében zajlik, laikus szemmel könnyűnek is tűnhet, közben sokszor hatalmas áldozatokkal jár. Én nagyon tisztelem az itt lévő közel ezer diák vállalását, azt, hogy egy olyan életet gondolnak maguknak, ahol általában nehéz életpályát tervezni, nehéz tudni, hogy mi lesz holnap. Akinél ez az idegrendszer rendelkezésre áll, ott kiteljesedik az alkotói lét.
Az egyetem mennyire követi az itt végzettek karrierjének alakulását?
A pályán maradók arányát 80% fölé teszik az egyetemi kimutatások, ami kiemelkedően jónak számít. Ez azt is jelenti, hogy a közvélekedés ellenére nálunk nincs túlképzés. Hazánk lélekszámát tekintve több MOME-t is elbírna az ország. Ráadásul a MOME-n végzettek pályán maradása és társadalmi láthatósága nagyságrendekkel nőtt az elmúlt években. Nagyon sok sikeres márka mögött MOME-s diákokat látunk, elég, ha csak a USE-t, vagy a Je Suis Belle-t említem. A tervezett MOMELaboratory a márkaindítás katalizátora akar lenni azáltal, hogy piacosítja a megszerzett tudást, egyfajta inkubátorként lép fel. Egyszer kiszámoltuk, hogy a házban éves szinten 3000 a kreatív ötletek megjelenésének száma. Ha a MOME ebből csak évente egyet vagy kettőt piacosít, már akkor hihetetlenül nagy dolgot valósít meg. A világ legnagyobb példányszámban eladott tárgya, a Rubik kocka is innen indult negyven évvel ezelőtt.
Ha már szóba került az inkubáció: nem olyan rég indult a MOME Elméleti Intézetében a Design- és művészetelmélet MA szak, ami elképzelésem szerint azért jött létre, hogy a tervező szakosok és az elmélet szakosok együttműködjenek, és kölcsönösen segítsék egymás tevékenységét.
Pontos, amit mondott, és ez házon belül már szinte természetes együttállássá vált. Ezzel persze nem azt akarom sugallni, hogy ebben a rendben mindenki automatikusan megtalálja a helyét. Ha a távlatokat nézzük, akkor a design- és művészetelmélet szakon végzettek remélhetőleg a MOME-n oktatott szakmák, művészeti ágak szakírói, jó értelemben vett „megmondóemberei” lesznek. Magyarország a design megítélésében, társadalmi szempontból a létéért, a legitimitásáért küzd, holott nemzetközi összefüggésben a kreatív kód egy társadalom fejlettségének mutatója. Itt még hatalmas utat kell bejárni, amit nagyon sok embernek meg kell segítenie ahhoz, hogy átmenjen az üzenet. Mi azért küzdünk, hogy a társadalmi igény megfogalmazódjon, hogy jobb akusztikai környezetben, jobb formakultúrában éljünk, vizuálisan értelmezhető életünk legyen. Ez minden összefüggésben érinti az itt élő embereket. Nagyon remélem, hogy a több tucat elméleti szakon végzett hallgatónk ennek elősegítője lesz. Többek között ezért szeretnénk a PhD-t is elindítani a doktori iskolánkban, ezen is dolgozunk már jó ideje.
A magyar design és formakultúra népszerűsítésére az elmúlt években több kormányzati kezdeményezés is indult. Most elsősorban a Design Terminálra és a hozzá kötődő Gombold újra! pályázatra gondolok. A MOME hogy viszonyul ezekhez?
Természetesen együttműködünk és igyekszünk nyitottak lenni. Sokan gondolkodnak azon, hogyan kerüljön föl Magyarország a nemzetközi kreatív térképre. A Design Terminállal a lehető legnormálisabb a viszonyunk, folyamatos párbeszédben vagyunk. Az ő törekvéseik is ezt a bizonyos térképet rajzolják, fontos partnernek számítanak. Munkájukban számos MOME-s diák vesz részt, ez is segíti a közös gondolkodást, a folytonosságot.
Ön szerint még milyen hasonló kezdeményezések, intézmények segítenék a magyar design, a kreatív ipar ügyét?
Napi rendszerességgel gondolkozunk ezen. Ha létrejön a MOMELaboratory, akkor végre infrastrukturálisan és mentálisan is föl tudunk zárkózni az európai élvonalhoz. Jelenleg azon vagyunk, hogy nagyvonalúan beszálljunk a nálunk végzett legjobbak egyfajta utógondozásába, és a MOME közvetítésével olyan együttműködésekbe és kapcsolatrendszerekbe integráljuk őket, amelyek már számukra is kamatoznak. Az egyetem persze nem tud és nem is akar mindent megoldani. Bízunk benne, hogy az a szabadságérzet, amit a házban megpróbálunk átadni, egyéni felelősségvállalással társul. Magam is igényt tartok a szabadságra, de elfogadom a felelősséget is, mert felelős vagyok azért, amit a szabad létezésemmel követelek magamnak. Ahol ez a kettő egyidejűleg megjelenik, ott megvalósulhatnak az álmok, a sikerek, a nemzetköziség természetessége, a hosszútávon fenntartható folyamatok.
*