Kopek a magyar design-ról: A nemzetközi versenypálya a cél

 

Nem vagyunk elájulva az ilyen jellegű rangsoroktól, de természetesen jól esik. Meggyőződésem, hogy a kiválósági címet a MOME a nemzetközi láthatóságáért, jelenlétéért kapta. Ez a cím azt is jelenti, hogy végre az eredményeknek is híre van, és nem csak az egalizáció működik, teljesítmény alapján el lehet jutni kiemelt státuszba is. 

 

 

Nem az én tisztem a magyar felsőoktatást minősíteni és nem is szeretnék általánosítani. Drukkolok mindenkinek, ugyanakkor azt gondolom, hogy a MOME nagyon tudatosan a saját útját járja, aminek része az is, hogy a MOME állami státuszát nem úgy fogom föl, hogy rutinok, megszokások mentén nekünk automatikusan jár valami. Komoly attrakció és teljesítmény fönntartani ma egy egyetemet: nagyon pontosnak kell lenni ahhoz, hogy a szűkülő források ellenére ne csak a megmaradás, hanem a fejlődés lehessen a cél. Ez nem csak szakmai és gazdasági problematika, hanem viselkedésforma is, ami arról szól, hogy ahol lehet, ott próbáljunk meg a lehető legpuritánabbak és legátláthatóbbak lenni. A gazdasági világválságot próbáltuk a szakmaiság föladása és hisztérikus mozdulatok nélkül átvészelni, a rutinokat meghaladni, kortárs helyzeteket teremteni.

 

 

Szénszünet sem volt. A rutinra építő megszokás kikerülése nagyon sok tartalékot jelentett a MOME-s közösség számára. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a források nem apadhatnak el a végtelenségig; és amikor az állam a MOME-t támogatja, akkor nem szívességet tesz, mert alapvető kulturális küldetése egy ilyen típusú intézmény működtetése. Az már az intézmény felelőssége, hogy a rendelkezésre álló forrásokat a leghatékonyabban próbálja meg felhasználni, és képes legyen a mindenkori kormányzati mozdulatoktól a lehető legjobban függetlenedni. Részben a pályázati aktivitás ad elementáris erőt; de ugyanilyen típusú erő az is, hogy az egyetem beleáll olyan vállalkozási folyamatokba, sőt kezdeményezi ezeket, amelyek plusz forrásokat biztosítanak. Ebben 2006 óta nemzetközi összehasonlításban is nagyon sokat léptünk előre, mert amúgy vallom, hogy csak egy versenypálya van: a nemzetközi.

 

 

Ezt a programot, amit MOMELaboratory néven viszünk, 2030-ig próbáltuk végiggondolni. Itt nem csak arról van szó, hogy új épületeket szeretnénk felhúzni vagy a meglévőket jobb állapotba hozni, hanem arról, hogy tudunk-e fenntarthatóan fejleszteni. Ez azt jelenti, hogy nem plusz négyzetméterekről álmodozunk, hanem olyan típusú fejlesztésről, ami egyszerre fenntartható, nemzetközi színvonalú; továbbá a kreativitás, a kutatás és az alkotás összefüggésében képes olyan koncentrációt megvalósítani, aminek értéke társadalmi hatásában is mérhető. Ez tehát nem a MOME magánügye: a projekt akkor lesz sikeres, ha képes lesz túlmutatni önmagán és Magyarország úgy érzi, hogy ezáltal több lett. Egy ilyen típusú elmozdulás beletartozhat az országmárka történetébe. 

 

 

A jogszabályoknak megfelelően eljárva az egyetem szenátusa már véleményezte a rektorjelölt személyét. Egy akadémiai, egyetemi tapasztalattal rendelkező, több összefüggésben bizonyított, jó szellemiségű jelöltről van szó. Úgy gondolom, hogy az egyetemnek esélye van arra, hogy jó irányba tudjon továbblépni. Most a köztársasági elnök döntését várjuk. Akár heteken belül publikus lehet az új rektor személye. Amint a jelölt neve hivatalossá válik, minden döntésemet egyeztetem vele; mert fontosnak tartom, hogy minél jobban rá tudjon futni az előtte álló feladatra. Egy új rektor megjelenése mindenképpen változásokkal jár, de a MOME most mind szakmailag, mind mentálisan elég erős ahhoz, hogy egy ilyen változást jól vegyen. 

 

 

Valóban nem könnyű, de tudni kell elengedni. Úgy érzem, van bennem hozzá elég erő és lendület. Nem láncoltam hozzá magam a rektori székhez, nem építettünk emlékművet. Annyiban persze nehéz az elengedés, hogy a rektori feladatokat nagyon komolyan vettem. Többször elgondolkodtam azon, hogy az életemből van-e ennyi év erre, de utólag azt kell mondanom, hogy megérte. Örülök neki, hogy jó állapotban adhatom át az egyetemet, és méltósággal távozhatok.

 

 

Mindig is voltak és most is vannak álmaim. Próbáltam soha nem abbahagyni az álmodozást, amit igyekszem mindig a realitással összefuttatni. Ha a konkrétumokat nézzük, még semmi sincs eldöntve. A MOME számít rám a MOMELaboratory megvalósításában, de csak azért, hogy maradjak, nem érdekel. Ha ennek lehet olyan kifutása, amilyen kifutása számomra a rektori eredmények kapcsán volt, akkor át fogom gondolni a közös munkát. 

 

 

Már régóta jelen van a MOME életében, hogy nem működtetünk értékhierarchiát autonóm és alkalmazott művészet között: helyette azt kérdezzük, hogy valami jó vagy rossz. Hihetetlenül sokat próbáltunk tenni azért, hogy ezek a felületek keresztezzék egymást. Mindez nagyban meghatározza azt is, hogy ki meddig lesz képes pályán maradni, képes lesz-e vállalkozni. A hallgatók ilyen értelemben itt nem csak szakmát kapnak, hanem egy biztonságot, azt a magatartásformát, hogy a gondolkodás elsőbbsége a legfontosabb. Itt nem csak piacosításról van szó, hanem a fejlődési pályára állításról. Én akkor vagyok elégedett, ha ott van a hallgatók személyiségében, hogy látják maguk előtt az elkövetkezendő ötven évet: nem gondolják azt, hogy mennyivel könnyebb máshol, hanem megvan bennük az erő ahhoz, hogy működtessék a tehetségüket. Mert a tehetség önmagában semmit sem ér. Ami egy alkotó ember életében zajlik, laikus szemmel könnyűnek is tűnhet, közben sokszor hatalmas áldozatokkal jár. Én nagyon tisztelem az itt lévő közel ezer diák vállalását, azt, hogy egy olyan életet gondolnak maguknak, ahol általában nehéz életpályát tervezni, nehéz tudni, hogy mi lesz holnap. Akinél ez az idegrendszer rendelkezésre áll, ott kiteljesedik az alkotói lét.

 

 

A pályán maradók arányát 80% fölé teszik az egyetemi kimutatások, ami kiemelkedően jónak számít. Ez azt is jelenti, hogy a közvélekedés ellenére nálunk nincs túlképzés. Hazánk lélekszámát tekintve több MOME-t is elbírna az ország. Ráadásul a MOME-n végzettek pályán maradása és társadalmi láthatósága nagyságrendekkel nőtt az elmúlt években. Nagyon sok sikeres márka mögött MOME-s diákokat látunk, elég, ha csak a USE-t, vagy a Je Suis Belle-t említem. A tervezett MOMELaboratory a márkaindítás katalizátora akar lenni azáltal, hogy piacosítja a megszerzett tudást, egyfajta inkubátorként lép fel. Egyszer kiszámoltuk, hogy a házban éves szinten 3000 a kreatív ötletek megjelenésének száma. Ha a MOME ebből csak évente egyet vagy kettőt piacosít, már akkor hihetetlenül nagy dolgot valósít meg. A világ legnagyobb példányszámban eladott tárgya, a Rubik kocka is innen indult negyven évvel ezelőtt.

 

 

Pontos, amit mondott, és ez házon belül már szinte természetes együttállássá vált. Ezzel persze nem azt akarom sugallni, hogy ebben a rendben mindenki automatikusan megtalálja a helyét. Ha a távlatokat nézzük, akkor a design- és művészetelmélet szakon végzettek remélhetőleg a MOME-n oktatott szakmák, művészeti ágak szakírói, jó értelemben vett „megmondóemberei” lesznek. Magyarország a design megítélésében, társadalmi szempontból a létéért, a legitimitásáért küzd, holott nemzetközi összefüggésben a kreatív kód egy társadalom fejlettségének mutatója. Itt még hatalmas utat kell bejárni, amit nagyon sok embernek meg kell segítenie ahhoz, hogy átmenjen az üzenet. Mi azért küzdünk, hogy a társadalmi igény megfogalmazódjon, hogy jobb akusztikai környezetben, jobb formakultúrában éljünk, vizuálisan értelmezhető életünk legyen. Ez minden összefüggésben érinti az itt élő embereket. Nagyon remélem, hogy a több tucat elméleti szakon végzett hallgatónk ennek elősegítője lesz. Többek között ezért szeretnénk a PhD-t is elindítani a doktori iskolánkban, ezen is dolgozunk már jó ideje.

 

 

Természetesen együttműködünk és igyekszünk nyitottak lenni. Sokan gondolkodnak azon, hogyan kerüljön föl Magyarország a nemzetközi kreatív térképre. A Design Terminállal a lehető legnormálisabb a viszonyunk, folyamatos párbeszédben vagyunk. Az ő törekvéseik is ezt a bizonyos térképet rajzolják, fontos partnernek számítanak. Munkájukban számos MOME-s diák vesz részt, ez is segíti a közös gondolkodást, a folytonosságot. 

 

 

Napi rendszerességgel gondolkozunk ezen. Ha létrejön a MOMELaboratory, akkor végre infrastrukturálisan és mentálisan is föl tudunk zárkózni az európai élvonalhoz. Jelenleg azon vagyunk, hogy nagyvonalúan beszálljunk a nálunk végzett legjobbak egyfajta utógondozásába, és a MOME közvetítésével olyan együttműködésekbe és kapcsolatrendszerekbe integráljuk őket, amelyek  már számukra is kamatoznak. Az egyetem persze nem tud és nem is akar mindent megoldani. Bízunk benne, hogy az a szabadságérzet, amit a házban megpróbálunk átadni, egyéni felelősségvállalással társul. Magam is igényt tartok a szabadságra, de elfogadom a felelősséget is, mert felelős vagyok azért, amit a szabad létezésemmel követelek magamnak. Ahol ez a kettő egyidejűleg megjelenik, ott megvalósulhatnak az álmok, a sikerek, a nemzetköziség természetessége, a hosszútávon fenntartható folyamatok.

 

*

 

Fotó forrása: Balkon.hu.