Ezek miatt a szervezetek miatt támadja a Norvég Civil Alapot a kormány

2014. május 30. 09:37

A 444 megkapta azoknak a szervezeteknek a listáját, amelyeket problémásnak tart a kormány: a listán ott van egyebek mellett a TASZ, a Transparency International, az atlatszo.hu tevékenységét támogató Asimov Alapítvány, illetve több nő- és melegszervezet is.

2014. május 30. 09:37

A 444 elkérte a Miniszterelnökségtől azoknak a szervezeteknek a listáját, amelyet a kormány problémásnak tart. A listát végül a fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkárságtól kapták meg. A portál szerint a listának két része van. Egyrészt olyan szervezeteket sorolnak fel, amelyeket támogat a Norvég Civil Alap, és a kormány szerint baloldali kötődésűek. A lista másik részében pedig konkrét személyeket sorolnak, akikkel kapcsolatban jellemzően a korábbi pártkötődéseikről írnak. Erről egy későbbi cikkben ír majd a 444, a „problémás” szervezetek listáját viszont már most közzétette az oldal.

A lista szerint ezekkel a civilszervezetekkel van baja a kormánynak: Krétakör Alapítvány; K-Monitor Közhasznú Egyesület; Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (Nane); Demokratikus Ifjúságért Alapítvány; Transparency International Magyarország Alapítvány; Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség; Társaság a Szabadságjogokért; Asimov Alapítvány; Roma Sajtóközpont; Labrisz Leszbikus Egyesület; Patriarchátust Ellenzők Társasága (Patent); Liberális Fiatalok Egyesülete; Szivárvány Misszió Alapítvány.

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vigyor
2014. május 31. 07:13
Khmmm, a NANE erősen kilóg a sorból. Nem feminista, nem meleg jogért harcoló, nem szélsőségesen liberális. Gondolom Morvai miatt csípi Lázár szemét, de nem kéne...a NANE fontos, és támogatandó. A többi mehet a levesbe...
nyugalmazott tanár
2014. május 31. 07:04
A fentebb felsorolt "civil egyesületek" kivétel nélkül szélsőséges politikai fiókszervezetek, amiknek semmi közük a civil társadalomhoz. A demokráciát és a demokratikus intézményeket folyamatosan támadó akcióikról híresültek el, és kirekesztő, szélsőséges álbaloldali politikai pártokból vezérlik. Nagyon rájuk fér az ellenörzés, hiszen itt nemzetközi szervezetekkel kötött állami szerződés alapján osztogatott igen nagy forrásokról van szó, amelyeknek a civil társadalmat kellene szolgálniuk, és nem holmi államellenes zavarkeltőket.
egykettő
2014. május 31. 00:52
Az átlátszó az egyik leghasznosabb civil szervezet az én értékítéletem szerint. A TASZ se rossz, bár értem miért csípi sokak szemét. Ha elvonatkoztatunk a személyes értékektől, ami miatt itt elég sokan vért hánynak egy ilyen lista miatt, még mindig azt kell mondani, hogy inkább a norvégok pénzét csesszék el, mint a mienket. Márpedig a kétszínűség világbajnoka, a Fidesz és hívei pontosan ezt csinálják például a CÖF-ön keresztül.
Vén Csataló
2014. május 31. 00:19
Remek kis libsi felforgató szatellitszervezetek. Régi technika ilyen, úynevezett "civil szervezetekkel" megrendíteni egy társadalmat, ld. "Nagy Októberi Szocialista Forradalom", amivel Oroszországot ütötték ki a németek vagy később, a KGB által finanszírozott békemozgalmak a vietnámi háború idején. Ennek elejét kell venni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!