EP-kampány: zombik a közterületen

„Az aláírásgyűjtés úgy zajlott, hogy az aktivisták egy, a párt logóját, jelszavait hirdető standdal kitelepültek különféle forgalmas helyekre, és próbálták rávenni az arra járókat, hogy aláírásukkal támogassák a párt felkerülését a szavazólapra. A küszöb húszezer érvényes aláírás volt, ennél persze többet kellett összeszedni, mert hibák, elírások, hasonló tévedések – és mi tagadás: rossz szándékú magatartás – miatt az aláírások egy része nyilván kiesik az ellenőrzésen. Az érvényességet néhány személyes adat megadásával tudta a választási iroda ellenőrizni.

Ott álltam tehát órákat egy aluljáróban, megmerítkezve a mai magyar valóságban. Az egyik legfontosabb tapasztalatom az, hogy hazánk népének jelentős hányada zombivá vált a közterületen. A bezárt, kőmerev arcok, a szemkontaktus felvételére alkalmatlan üveges tekintetek, az automata-szerű mozgás ezt egyértelműen jelezte. De még inkább alátámasztotta ezt a megállapítást, ha megszólítottuk a fenti tüneteket mutatókat. Szó nélkül kikerültek és továbbmentek. Volt köztünk, akinek személyes ismerőse is megtette ezt. (Utólag az illető beismerte: maga sem tudta miért tett így, és szívesen alá is írt.)

Ennél sokkal jobb volt, ha elutasítottak. Ez legalább azt jelezte, észrevettek, emberszámba vesznek. Egy biccentés, egy apró mozdulat, egy szó elég is volt ahhoz, hogy megértsem, nem kívánja aláírásával támogatni a pártot. Bár korántsem biztos, hogy mindezt nem zombi üzemmódban tették. Egy bevásárlóközpont is elérhető volt az aluljárónkból, az innen kiáramló ifjú hölgyeket azzal próbáltam megszólítani – látva kezükben a márkás zacskókat – : »Szeretne a jövőben is ilyen plázákban vásárolni?« A válasz minden esetben egyértelmű és határozott nem volt. Szóval, vagy be lehet zárni ezeket a bevásárlóközpontokat, vagy zombilányokkal találkoztam.

Ez a viselkedés elsősorban annak gyakorlóját fosztja meg a lehetőségektől. Tény, hogy a fontosabb közterületi csomópontokban rengeteg árus, kéregető, reklámcédula osztó, adománygyűjtő, tiltakozásra felhívó, castingoló és hasonló kívánja felhívni magára a figyelmet. De azzal, hogy az elhaladók egy pillantás nélkül eleve elzárkóznak mindettől, magukat zárják ki abból, hogy eljusson hozzájuk az információ. Esetleg olyan, ami fontos, érdekes volna a számukra. Esetleg olyan, ami elindítana egy ötletet, amiből valami nagyszerű születhet. Az aluljáró zombinépe egy kicsit az ország tükörképe is: felvetett fejjel, vakon, süketen, semmit sem észrevéve megyünk el a lehetőségeink mellett. Senkitől semmit el nem fogadunk, nehogy esetleg adnunk kelljen, akár csak időt, figyelmet is.”