Rend, uborka, csendőrség

2014. április 16. 14:47

Úgy persze könnyű, ha a rend igényére ráhúzzuk a rendpártiságot. Akkor a demokratikus rendről, a joguralom helyreállításáról nem kell beszélni.

2014. április 16. 14:47
Seres László
Seres László

A rendpártiság persze irritáló hívószó, az első asszociációk: Boross Péter, férfias rendőrség, kakastoll, csendőrpofon, vagy ami még rosszabb, Habony Árpád a zebrán. Pedig lehetne ebből értelmes diskurzus is, ha a párt és csatolt részei végre belátnák: nemcsak saját pártépítésük és egy későbbi győzelmük szempontjából fatális tévedés a vidéket és a »rend" szót a náciknak átengedni, de társadalmilag is teljes katasztrófához vezethet. Illetve lehet, hogy pont ez lesz az a sokkhatás, amit Krémer Ferenc jósolt.

A baloldal nemcsak az elmúlt négy évben, de azelőtt sem vette észre, hogy az emberek alapvetően nyugalmat és biztonságot szeretnének, és ebbe beletartozik az is, hogy a rend az ő uborkáját is megvédi (illetve Gyurcsány egy idő után észrevette, de már későn). Még jobb lenne, ha az állam számára a milliárdos csalások és az ő uborkája egyaránt számítana, de a saját kiskert, az almafa, a ház: szentség, mint minden, ami magántulajdon. Ha a magát baloldalinak tartó pártok valahol nem néznék le azokat, akiket állítólag képviselnek, akkor a »megélhetési bűnök« elkövetőinek származására tekintet nélkül állnának a meglopott, megvert kistulajdonosok, nyugdíjasok, a vidéki rendnélküliség áldozatai mellett. És akkor nem az lenne a helyiek egyetlen alternatívája, hogy »Ellopták az uborkáját? Ha a Jobbikra szavaz, jön a csendőrség!«

Ha valaki kíváncsi arra, hogy pontosan mit mulasztott el a baloldal, olvassa el a Magyar Narancsban Stemler Miklós alapos írását, a Népszabadságban pedig Tanács István békési riportját. Revelatív erejű felfedezés lesz nyilván, hogy a sokak által lenézett közmunka például igenis számít vidéken, hálásak voltak érte a Fidesznek. Vagy itt van pl. ez: »a Jobbik ötezer forintra csökkentené a Fidesz-kormány által 50 ezer forintra emelt büntethetőségi határát a lopásoknak, ez pedig Zsolt Tolna megyében lévő falujában is kulcskérdés.« Kulcskérdés továbbá, hogy a baloldal (ha már valamiért nincs konzlib oldal) képes-e a kognitív folyamatok minimumára, képes-e arra, hogy demokratikus és jogálló válaszokat adjon akár a Jobbik által feltett kérdésekre is, vagy továbbra is a háborgók és a PC értelmiség mondja meg nekik, hajlandók-e végre beszélni a szabadság, a nyugalom és a (jog)biztonság alapjáról.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ángyán Páván
2014. április 16. 22:37
A komplett baloldal átült a gázrezsóról mozdonyforditóra?
tango47
2014. április 16. 18:51
Vagy ez is az üvegház-hatás eredménye?
tango47
2014. április 16. 18:36
Sokadik normális cikke után kezdem azt hinni, hogy Seres MEGVILÁGOSODOTT.
GV0917
2014. április 16. 18:14
Figyelmedbe ajánlanám Tukacs István MSZP-s képviselő sirámait a Hír Tv műsorából! Szabolcsi a drágám és pont a "benyalós "fajtából! Felháborodott Vonáékon akkor, mikor azok a cigány bűnözést tárgyalták.Ez volt pártja hivatalos álláspontja. Most pedig elhangzott a szájából az, amivel az öreg uborka tulajdonost mentegették! " A szegény ember elvet valamit. Mások azt ellopják! ezzel kétszeres kár éri a szegényt, mert nincs pénze az ellopott termék helyett másikat venni! Nem számít, milyen volt a tolvaj bőrszíne! Az emberek biztonságra vágynak!Itt nincs biztonság! Az állam védje meg a szegények uborkáját!.......Hát nem Jobbik szlogen? Most stílszerű lenne, hogy Tukacs ne a csendőrséget, hanem a munkás osztály öklét az ÁVH-t állíttassa vissza! Suszter, maradj a kaptafánál és ne lopj szlogent!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!