Az újságokban idézett „politikai” szerepvállalások, kapcsolatok mindegyike jó néhány évvel ezelőtti – szögezték le. Még azt megelőzően, hogy a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) lebonyolítása elkezdődött volna, „minden közreműködő megszakított minden olyan kapcsolatot, amely bármi módon pártpolitikaiként lenne értelmezhető”. A közleményben kitértek arra is, hogy az NCTA-t működtető konzorciumot a támogatók egy nyílt, kétfordulós pályázat keretében választották ki 2012-ben, miután ugyanez a konzorcium sikerrel működtette az első NCTA-t, 2008 és 2011 között. A folyamatban a magyar kormányzati félnek is konzultációs joga volt. Továbbá joga van arra is, hogy megfigyelőket küldjön a bíráló bizottságok üléseire, „s így első kézből tájékozódjon a támogatások odaítéléséről” – olvasható az alapítvány közleményében.
Az Ökotárs Alapítvány azután került a figyelem középpontjába, hogy a Magyar Nemzet Online kedden közölte: Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár levélben fordul a norvég kormány fejlesztésekért felelős tagjához, amiért a Norvég Civil Támogatási Alap pénzeit „egy magyar párthoz szorosan kötődő” szervezet vezetésével osztják szét Magyarországon. A cikk szerint az alap milliárdokkal támogatja a magyarországi társadalmi élet kibontakozását, saját bevallása szerint azzal a céllal, hogy „segítse a magyarországi civil társadalom fejlődését, valamint erősítse részvételét a társadalmi igazságosság, a demokrácia és a fenntartható fejlődés alakításában”. Az alap milliárdos keretösszegéből 1,5 és 21 millió forint közötti pénzekkel különböző civil pályázatokat támogat, ezeket a támogatásokat pedig az Ökotárs Alapítvány által vezetett civil konzorcium osztja szét a pályázók között. A problémát az jelenti, hogy ez a szervezet ezer szállal kötődik az LMP-hez.
Az LMP csütörtökön közölte: a pártnak nincs köze az Ökotárs Alapítványhoz, és Lázár János vádjaival ellentétben a Lehet Más a Politika és az Ökotárs Alapítvány között nincs és nem is volt sem intézményes, sem pénzügyi kapcsolat, az LMP nem szólt, nem szólhatott bele az Alapítvány működésébe, és ez fordítva is így van.