Még valamivel több mint három hetük van az országgyűlési választáson indult jelölteknek és pártoknak arra, hogy eltávolítsák a kampány időszakában a közterületeken elhelyezett plakátjaikat. A választás után egy héttel az ország számtalan pontján láthatók még hirdetőtáblákra, hirdetőoszlopokra kihelyezett, ám céltalanná vált választási plakátok.
A választási törvény szerint a szavazás napjához képest egy hónapon belül, tehát május 6-án 16 óráig kell eltüntetni e plakátokat. A jogszabály szerint a plakátot annak kell eltávolítania, aki azt elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték. Ha a plakátokat nem távolítják el időben, Budapesten a fővárosi kezelésű közterületeken a fővárosi önkormányzatnak, míg a kerületekben a helyi önkormányzatoknak kell eljárniuk ezen ügyekben, ugyanúgy, ahogy az ország valamennyi településén.