A szervezet MTI-hez hétfőn eljuttatott elemzésében az áll: az állampolgárok akaratának szabad kifejezését biztosító országgyűlési választás volt Magyarországon vasárnap. Az előzetes eredmények alapján megállapítható, hogy a kormánypártok a korábbi választási rendszerben is megszerezték volna a mandátumok legalább 60 százalékát – írták. A választójogi törvényt 2011-ben a kormány véleményezésre megküldte a Velencei Bizottságnak és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ), azok 2012-es jelentésükben elismerőleg nyilatkoztak, rögzítve, hogy az új törvény "megfelelő alapot teremt arra, hogy valóban demokratikus választásokat rendezzenek Magyarországon". A voksolás rendben, komolyabb jogsértések nélkül zajlott, jól vizsgázott nemcsak az új választási eljárási rendszer, hanem a választási szervek működése is – közölték.
Az elemzésben sorra vették a választási rendszer új elemeit. Az igazolással történő szavazást felváltó átjelentkezési eljárásban 120 ezer választópolgár tudott élni szavazati jogával. Először volt lehetőség arra, hogy a látássérültek Braille-írásos sablonnal szavazzanak, a mozgáskorlátozottaknak pedig akadálymentesített szavazóköröket biztosítottak – írták. A 2013-ban fiatal jogászokból és joghallgatókból alakult központ szerint a korábbi aggodalmak ellenére jól vizsgázott a szintén először lehetővé tett, levélben történő szavazás. Az azonosító nyilatkozatok ellenőrzésekor, a leveles szavazatok felbontásakor és számlálásakor jelen lehettek nemcsak a Nemzeti Választási Iroda, de a Nemzeti Választási Bizottság tagjai, a pártok és a nemzetközi megfigyelők, valamint a sajtó munkatársai is – tették hozzá. A szavazatszámláló bizottságokba a pártok most először nem egy, hanem két tagot delegálhattak, így a 2014-es volt az eddigi legjobban felügyelt választás: több mint 40 ezer delegált tag felügyelte a szavazást, tízezerrel több, mint 2010-ben – közölték.