Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az Együtt-PM képviselő-jelölti listáján az utolsó simításokat végzik, és az a hét végéig elkészül. Hozzátette, hogy a PM már elkészítette a sajátját, amelyet ő vezet. Hangsúlyozta, hogy a PM-nek a közös listán mindenképpen bejutásra esélyes hely jár, ezért neki az első vagy a második helyet kell kapnia. Jávor arra a kérdésre, hogy megelőzheti-e a listán az Együtt-PM-et vezető Bajnai Gordont azt mondta: „minden lehetséges”. A politikus kijelentette: a PM listáját nem az országgyűlési választás miatt lemondását most felajánló elnökség, hanem a párt tagsága állította össze, és azon nem is módosítanak.
Jávor Benedek egy kérdésre felelve nem tartotta a „választók becsapásának” azt, hogy Bajnai Gordon lemond képviselői mandátumáról. Hozzátette, az emberek egy ötpárti listát szavaztak be a parlamentbe, és egy vezető politikusnak joga van úgy dönteni, hogy vállalja a felelősséget az eredményért.
A PM társelnöke nem tudott egyértelmű választ adni arra, hogy hogyan fognak nekivágni az önkormányzati választásoknak, ahogy azt is korainak tartotta kijelenteni, hogy az ellenzék kit indít a főpolgármesteri posztért. Elmondta, véleményük szerint ha a szocialista Horváth Csabát indítanák, akkor azzal komolyan kockáztatnák, hogy megint rossz eredményt érjenek el. Arra nem válaszolt, hogy kit tartana megfelelő jelöltnek.