EP-választás: összegyűltek az MSZP aláírásai

2014. április 11. 15:53

Összegyűlt az EP-választáson való induláshoz szükséges húszezer aláírás az MSZP-nek – jelentette be Gúr Roland, a szocialista EP-lista harmadik helyezettje. A szocialisták megalkuvás nélküli baloldali politikát folytatnának az EP-ben.

2014. április 11. 15:53

Az MSZP összegyűjtötte az európai parlamenti választáson való induláshoz szükséges 20 ezer aláírást – közölte Gúr Roland, a szocialista párt EP-listájának harmadik helyezettje. A politikus pénteki sajtótájékoztatóján mindazonáltal elmondta: a törvényes határidőig folytatják az aláírásgyűjtést.

Gúr Roland hangsúlyozta, jó esély van arra, hogy a következő ciklusban a szocialista és demokrata frakció lesz a legnagyobb az EP-ben, ennek a tagja az MSZP is, ezért fontos, hogy minél nagyobb súllyal legyenek jelen az Európai Parlamentben. Megismételte: megalkuvás nélküli baloldali politikát folytatnának, céljuk az európai minimálbér és minimálnyugdíj bevezetése, valamint az, hogy Európa-szerte egyszámjegyű legyen az alapvető élelmiszerek áfája.

Szanyi Tibor, az MSZP EP-listavezetője megdöbbentőnek nevezte, hogy Surján László, az EP kereszténydemokrata alelnöke levélben fordult a testület tagjaihoz, amellett érvelve, hogy – szemben a magyar és német szocialista delegáció kezdeményezésével – ne nevezzenek el termet Horn Gyula egykori miniszterelnökről az Európai Parlament épületében.

A szocialista politikus idézte Orbán Viktor levelét, amelyben 80. születésnapján köszöntötte az MSZP néhai elnökét, és hozzátette: az MSZP továbbra is kitart a kezdeményezés mellett, és a legnagyobb tisztelettel emlékezik Horn Gyulára. A sajtótájékoztatót az MSZP-székház aulájában, a volt kormányfő mellszobránál tartották.

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
blaupanter
2014. április 12. 11:46
Sejtettuk es tudtuk,hogy ugyanazt szeretnetek folytatni,mint Goncz,Tabajdi,Gurmai.Ebbol nem lesz semmi,csatlakozhatsz bal....f..sz apad ehsegmenetehez,egyutt meneteltek Szekeressel,Bajaval,Juhasszal,Nyakoval egeszen brusszelig majd rogton vissza,mert ott sem kaptok egy morzsat sem.Ehezok kerjetek kolcson Szucs Erikatol neki meg van a lopott pogacsabol.
elfelejtette
2014. április 11. 17:34
Átütő erejű siker.
tunde04
2014. április 11. 16:51
"A szocialista politikus idézte Orbán Viktor levelét, amelyben 80. születésnapján köszöntötte az MSZP néhai elnökét,..." Te Tibi! Tudtad, h ha valakit felköszöntünk, attól még tarhatjuk megosztó személyiségnek? Orbán sem azért köszöntötte, mert annyira oda volt a gyufáért, hanem mert a protokoll ezt követeli meg. Pont lesz@rom, h ti kiálltok a kezdeményezés mellet és tisztelettel gondoltok a pufajkásra. ez már csak azért sem lep meg, mert a szellemiségét magatokra öltöttétek, és csak halálotokkor tudjátok levenni. és mivel csak a szocialisták kezdeményezték a terem elnevezését, így követelem, h tartsunk róla népszavazást! na, nehogy már emlékmű nem lehet, de steppmantel zimmer igen! csak azért mert ti így akarjátok!
qccqccqcc
2014. április 11. 16:35
Huh. Megnyugodtam. Összegyűlt, hurrá, jó lesz a falum hétvégéje. :-D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!