Nem volt a közelben biztonsági őr, agyba-főbe verték a BKV női diszpécserét Újpesten

A BKV közölte, a kollégájuk olyan súlyosan megsérült, hogy később kórházi ellátásra szorult.

Az MSZP szerint halmozódnak a budapesti városvezetés keltette botrányok, Tarlós István pedig eközben bujkál a nyilvánosság elől.
Budapest gyorsít a lejtőn, Tarlós István főpolgármester pedig eközben úgy csinál, mint egy előkelő idegen – fogalmazott Horváth Csaba, a szocialisták budapesti frakcióvezetője szerdán újságíróknak. Az ellenzéki politikus szerint itt lenne az ideje, hogy Tarlós István kiálljon a nyilvánosság elé és magyarázatot adjon az „elbukott troli tenderről”, az FKF felesleges és méregdrága sótárolóiról, a taxirendelet problémáiról, valamint a négy éve készen álló Rácz fürdő zárva tartásának okáról. Az MSZP magyarázatot vár arra is, hogy miért kellett „üresen álló plázát” csinálni az eredetileg kulturális célokra szánt CET-ből – fejtette ki.