Aktivisták és biztonsági őrök Kishantoson

2014. április 12. 14:40

Az új bérlők kezdték el beszántani a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. korábbi földterületeit, ők általuk felbérelt őrző-védőkkel érkeztek a helyszínre. A Greenpeaceés a VÉSZ mellett az LMP politikusai is a helyszínen vannak.

2014. április 12. 14:40

Az állami földpályázaton nyertes új bérlők kezdték szombat reggel beszántani a korábbi – földpályázatokon vesztes – bérlő, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. által ősszel és tavasszal elvetett növényeket a Fejér megyei Kishantoson. A Kft. illetékesei feljelentést tettek.

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Kft. tulajdonosai, alkalmazottai mellett a Greenpeace Magyarország, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége és a Magyar Természetvédők Szövetsége aktivistáit, ellenzéki politikusokat, valamint a földbérleti pályázaton nyertes gazdákat, illetve a feltehetően általuk felbérelt őrző-védő cég mintegy harminc alkalmazottját látta a földek közelében.

A helyszínen tartózkodik Szél Bernadett, valamint arra tart Ikotity István és Sallai Róbert Benedek, mindhárman az LMP politikusai.

Az állami földpályázaton nyertes új bérlők kezdték szombat reggel beszántani a korábbi – földpályázatokon vesztes – bérlő, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. által ősszel és tavasszal elvetett növényeket a Fejér megyei Kishantoson. A Kft. illetékesei feljelentést tettek.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kárpáti Zoltán
2014. április 12. 15:10
Sárga csillag legyen. Az őrző-védőket csak azzal lehet leszerelni.
Valodi
2014. április 12. 15:03
ól jegyezzétek meg ezt a nevet: Ács Sándorné! A Kishantosi Biogazdaság ügyvezetője... volt! A 2005-ös gazdatüntetésen került a politikai figyelembe, mint a gazdák tárgyaló bizottságának tagja, a MAGOSZ szakértője. Nagy szerepe volt a GMO moratórium kiharcolásában.Elkövette azonban azt a hibát, hogy - Ángyán Józsefhez hasonlóan - kitartott a meggyőződése mellett, és a Tiborc család figyelmeztetése ellenére Fidesz vezényszóra nem fordított köpönyeget - ezért aztán éppen most ölik meg a gazdaságát... A 451 hektáros területet ma szántja be az új Fidesz-földesurak bandája - bálásruha kereskedő, salgótarjáni építési vállalkozó és társaik - teljes állami NFA segédlettel. Csak a páncélvonat hiányzik a seggük alól, pedig Szamuely Tibor dicső utódainak az is járna... Persze később ugyanaz a sors is, de azt mi már nemigen érjük meg... Úgy látszik, hogy Magyarországon - amíg a miénk, magyaroké lesz az ország egyáltalán - Cipolla örök!
Gombóc XVI. Artúr
2014. április 12. 14:58
Én nem értek hozzá, de tényleg ennyire értéktelen volt az, amit ott csináltak? Tényleg hasznosabb lesz az amit ezután fognak ott termelni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!