Zuschlagozik és Simon Gábort emlegeti a KDNP

2014. március 30. 19:12

A KDNP szerint teljes szereptévesztésben vannak, és a szabadság egyedüli letéteményesének gondolják magukat azok a baloldali felszólalók, akik a vasárnapi közös ellenzéki kampányrendezvényükön mondtak beszédet.

2014. március 30. 19:12

A kisebbik kormánypárt vasárnap azt közölte az MTI-vel, az ellenzéki szónokok többsége a „2006-os őszi szemkilövetéses rendőrattak” idején volt hatalmon, vagy a hatalom közelében, s büszkén „feszítettek a sokakat megnyomorító karhatalmi brutalitás után” is. A KDNP felvetette, hogy ők nevezik most magukat demokratáknak és európaiaknak. A közleményben úgy fogalmaztak: mindenki számára egyértelmű lehet, hogy a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy összefogásra való voksolás nem hozhat mást, mint kormányozni képtelen erőt, a nokiás dobozok világát és az IMF-fel megspékelt megszorítások végeláthatatlan sorát.

Megjegyezték: van abban valami pikáns, amikor a kommunista diktatúra utódpártjának, az MSZP-nek az első embere nevezi bolseviknak a mostani jobbközép kormányzatot. A KDNP úgy vélte: az összes jelentősebb, a 2010 előtti korszakot jelképező figura ott állt a baloldal színpadán és „az elherdált nyolc esztendőjük után” újabb lehetőséget kértek, hogy a magyar családok és a magyar gazdaság ellehetetlenítését folytathassák.

Mint írták, senki nem említette Simon Gábor eltitkolt közel negyedmilliárdját és még ki tudja mennyi titkos vagyonát, vagy Zuschlag János állítólagos sokmilliós lelépőpénzét. Előbb ezekkel a piszkos ügyekkel számoljon el a baloldal, mielőtt újabb felhatalmazást kér a választóktól, emelték ki közleményében a kereszténydemokrata párt.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fakutya Guinea
2014. március 31. 01:18
Emlegethetné még Portikot, Vizovickit, Molnár Gyuszit is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!