Közlése szerint az egyik legfontosabb intézkedése volt a kormánynak a tanköteles korú gyermekek esetében a családi pótlék iskoláztatási támogatássá alakítása, amelynek alapján, ha a szülők nem gondoskodnak gyermekük iskoláztatásáról, akkor felfüggesztik a pótlék fizetését. Mindennek nyomán a felére csökkent az iskolai hiányzások száma, illetve a korábbiakhoz képest ma harmadannyi olyan gyerek van, aki 50 óránál többet hiányzik egy tanévben. A kötelező óvodáztatást 5 éves kortól 3 éves korra csökkentették, így minél előbb megkezdődhet a halmozottan hátrányos helyzetű kisgyermekek felkészítése az iskolára. A leghátrányosabb helyzetű 112 településen 20 ezer gyermeket és családját érinti a Gyermekesély program és az úgynevezett Biztos kezdet gyermekházakban az ötévesnél fiatalabbakat szakemberek fejlesztik, illetve a szülőknek is tartanak munkavállalást elősegítő tréningeket.
A hátrányos helyzetű iskolásokkal, köztük nagy számban roma tanulókkal foglalkozó tanodák száma a négy évvel ezelőtti 60-ról 170-re nőtt, illetve 14 ezer, javarészt roma tanuló iskoláztatását segíti az Útravaló elnevezésű kormányzati ösztöndíj, amelynek összege havonta akár a 15 ezer forintot is elérheti. Az Integrációs Pedagógiai Rendszer 79 ezer tanuló és 25 ezer óvodás oktatását segíti, illetve 150-200 kiemelkedően tehetséges roma tanuló tehetséggondozását támogatja a kormány a Keresztény-Roma Szakkollégiumi Hálózat keretében – sorolta a kormányzati intézkedéseket Zsigó Róbert.
A Fidesz szóvivője egy, a Simon-üggyel kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva úgy vélekedett: Mesterházy Attila az MSZP elnöke kétségbeesett handabandázásba kezdett és ma már korábbi nyilatkozatait is tagadja. Illene elmondani végre, hogy kinek a pénze Simon Gábor 240 milliója – mondta Zsigó Róbert.