„A történelem jó oldalára” állítaná a Momentumot Fekete-Győr András (VIDEÓ)

„Ennek van itt az ideje, ez a valódi, cselekvő ellenzéki politizálás most a Momentum számára” – jelentette ki a Momentum korábbi elnöke az ATV műsorában.

A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt missziója Szili Katalin szerint az, hogy hiteles megoldásokat kínáljon az embereknek, hiszen őket az érdekli, hogyan, miből fizetik be a sárga csekkeket.
A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) szerint hiteles megoldások kellenek az embereknek – mondta Szili Katalin elnök hétfőn a Kossuth Rádió országos listát állító szervezeteket bemutató műsorsorozatában. Azt mondta, pártja pontos és jól megfogalmazott programmal indul az április 6-ai választáson. Az Országgyűlés korábbi elnöke hangsúlyozta a pártja által megjelentetett 12 pont bevezetőjében szereplő „legyen béke, szabadság és egyetértés” kitételt, mert mint mondta, az a gyűlölet, amely ma a politikában érzékelhető, nem tartható fenn.