Mi már csak egy kávét kérünk: kínos vergődésbe kezdett a Medián

Még az is kiderült, mi lehet a „nem túl reális Fidesz-Tisza versenyállások” mögött.

Betegségére való tekintettel büntetésének félbeszakítását kérte Stadler József, a kérvényt pedig elfogadták.
Stadler Józsefet a múlt hónap első felében kétszer is kórházba került a tököli rabkórházból, a fővárosi egészségügyi intézményből azonban szombaton már szabadon távozhatott az adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt 4 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélt egykori juhász – írja a Blikk.
A lap szerint Stadler február 25-e óta szabad ember. Korábban ugyanis betegségére hivatkozva kérte büntetésének felbeszakítását a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságától és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól, a kérvényt aztán kedvezően bíráltak.

Stadler orvosai ugyanakkor nem örültek neki, hogy a férfi saját felelősségre elhagyta a kórházat. A Blikk kereste Stadler élettársát, Sári Elvirát is, aki azonban nem akart nyilatkozni.