A Tisza programalkotásért felelős vezetője alaposan elszólta magát: „nem magyarok” írták a párt programját

Tanács Zoltán arról is beszélt ezek után, hogy mindenki nyugodt szívvel szavazhat majd a Tiszára.

Schmuck Andor, a párt ügyvezető elnöke kedden a Kossuth Rádióban elmondta: a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja programját a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás szlogen köré építi.
A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja (SZMPP) programját a 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás szlogen köré építi - mondta Schmuck Andor, a párt ügyvezető elnöke kedden a Kossuth Rádió országos listát állító szervezeteket bemutató műsorsorozatában. A politikus kifejtette, a cél, hogy minden családban legyen legalább egy kereső, „mert, ha munka van, minden van”. A szórakozás témakörébe az élethosszig tanulást említette Schmuck Andor, a pihenés pedig – mint mondta – a szépkorúakról szól. A nyugdíj nem kegy, hanem jog, az időseknek joguk van a szociális biztonsághoz és az egészségügyi ellátáshoz – tette hozzá.