MSZP-DK: Zuschlag hazudik

2014. március 07. 12:12

Zuschlag Jánosnak egyetlen szava sem igaz – jelentette ki Budai Bernadett MSZP-szóvivő pénteken sajtótájékoztatón. A DK szerint is hazudik a volt szocialista politikus, és furcsának tartják, hogy „egy kormánypárttól nem távol álló személy” egy elítélt bűnöző szavait igyekszik hitelesnek beállítani. A Fidesz viszont várja a szocialisták magyarázatát, a Jobbik pedig feljelentést tett.

2014. március 07. 12:12

A szocialista párt szóvivője azt mondta: a Fidesz érdeke a tíz évvel ezelőtti Zuschlag-ügy felmelegítése. Szerinte ezt támasztja alá, hogy a szabálytalanul felhasznált pályázati pénzek miatt hat évre ítélt, a börtönből tavaly szabadult egykori MSZP-s képviselővel G. Fodor Gábor, a több száz millió forintos állami megrendeléshez jutó Századvég igazgatója készített interjút a Napi Gazdaságnak. Budai Bernadett hozzátette: lehet, hogy Zuschlag János a jövő héten megjelenő könyvét szeretné reklámozni.

Zuschlag János a pénteken közölt interjúban azt mondta, ötvenmillió forintot kapott a szocialista párttól, hogy 2006-ban lépjen vissza a képviselőjelöltségtől. Azt állította, a visszalépésről Lendvai Ildikó, Szekeres Imre és Szilvásy György vezető szocialista politikusokkal állapodott meg. „A pénz az MSZP-től jött, nyilván a központi széfből. A székházban adta át valamelyik titkárnő” – jelentette ki. A szocialista párt szóvivője erre reagálva azt mondta: Zuschlag János egyetlen szava sem igaz.

Arra a kérdésre, beperelik-e Zuschlagot, Budai Bernadett úgy válaszolt: ezt a hírbe hozott politikusoknak kell mérlegelniük.

A szóvivő többször hangsúlyozta: az interjú időzítése nem véletlen, a Fidesz nem akar arról beszélni, mi van ma Magyarországon, ezért próbál olyan „lejárt szavatosságú” ügyeket elővenni, mint az őszödi beszéd és a Zuschlag-ügy, és elterelni a figyelmet az ország állapotáról. Szerinte azonban ez nem fog menni.

A DK szerint megint egy mirelit-ügyet melenget a Fidesz

A DK szóvivője, Gréczy Zsolt az MTI megkeresésére úgy fogalmazott: a lapban egy elítélt bűnözővel készült interjú, amelynek egyik szerzője egy „a Fidesz által preferált és több száz millió forinttal kibélelt kutatóintézet igazgatója, G. Fodor Gábor”. Gréczy Zsolt furcsának nevezte, hogy az írásban „egy kormánypárttól nem távol álló személy” egy elítélt bűnöző szavait igyekszik hitelesnek beállítani.

Zuschlag Jánosnak éveken át lett volna lehetősége ezeket az állításait bizonyítani, de nem tette meg sem akkor, amikor meggyanúsították, sem akkor, amikor megvádolták, sem akkor, amikor tartott a tárgyalása – érvelt.

A szóvivő hozzátette, hogy ezzel szemben az interneten fellelhetőek azok a tárgyaláson készült felvételek, amelyek szerint a volt képviselő egy telefonbeszélgetésen azt bizonygatta, hogy Gyurcsány Ferenc küldetéstudatból nem támogatja a korrupciót. Zuschlag János ráadásul megpróbálja besározni azt a Lendvai Ildikót is, „akinek tisztességét a Fidesz sem merte soha megkérdőjelezni” – mondta Gréczy Zsolt.

A szóvivő szerint a Fidesz ismét egy mirelit üggyel próbálja elterelni a figyelmet arról, „hogy nincs programja, hogy négymillió szegény ember él az országban és ötszázezren már elmenekültek a rezsim elől”.

A DK jogászai megvizsgálják, milyen lépéseket tehetnek az ügyben – jelezte.

A Fidesz az interjúra úgy reagált: várják a szocialisták válaszát az ügyben felmerült kérdésekre.

A Jobbik azt közölte: több büntetőfeljelentést is tettek az ügyben, vezető beosztású vagy fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott hivatalos személyek általi bűnszövetségben elkövetett vesztegetés, bűnszövetségben jelentős értékre elkövetett sikkasztás, valamint különösen nagy értékre elkövetett adócsalás alapos gyanúja miatt. A párt emellett kormányzati vizsgálatot sürget annak kiderítésére, hogy a baloldal „honnan osztogathat pénzeket százmilliószám”, és a pénzeknek van-e köze a szervezett alvilághoz.

A gazdasági újság honlapján is olvasható interjúban Zuschlag János kijelentette, miután 2004-ben lemondott az országgyűlési képviselőségéről, majd 2006-ban képviselőjelöltnek választották a kiskunhalasi MSZP-ben, „rosszul lett a teljes pártvezetés, hiszen mindenki azt hitte, el fogok tűnni”. Azt állította, megállapodott Lendvai Ildikó, Szekeres Imre és Szilvásy György vezető szocialista politikusokkal, hogy visszalép, és kapott ötvenmillió forintot egy nejlonszatyorban, ami az MSZP-től jött.

Az interjúban Zuschlag János arról is beszélt, hogy amikor a Gyurcsány Ferenc vezette Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztériumban ő „intézte” a pályázati ügyeket, volt olyan pályázat, amelynek nyernie kellett, és erről a miniszter is tudott. Gyurcsány Ferenc „mindenről tudott, mindenbe beleszólt, mindent ő írt alá” – fogalmazott.

Zuschlag 2004-ben azért kényszerült lemondani mandátumáról, mert a fővárosi Terror Háza Múzeum előtt a holokauszt áldozatain viccelődött.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rike
2014. március 07. 16:57
"Gyurcsány Ferenc „mindenről tudott, mindenbe beleszólt, mindent ő írt alá” – fogalmazott."Akkor még nem miniszterelnökként, mármint Ferencünk. Ez az a Gyurcsány akitől az a híres mondat származik: "Ne mi nyerjük a legtöbbet?" Igen feleim, a kormányzatok rendszerint az őket támogatóknak kedveznek. Obama ide is egy támogatót nevez ki nagykövetnek. Olyan is. Amennyire becsülnek bennünket. Ez a hiba a Zorbán rezsimet abszolút nem jellemzi. Itt soha senkit nem jutalmaznak a Pártnak tett szolgálatokért. Trafikot csak azért kap az énekes ötöt, mert jó a hangja. Mi másért? Van ellenvélemény? Ugye, hogy nincs? Csak egy apróság. A közvéleménykutatóknak már a nyolcvan (80) százalék nem válaszol a pártpreferenciájáról. Azt hiszem ez a csomagolás ideje. "Mert mindennek rendelt ideje van" 1. Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. 2. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett. 3. Ideje van a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek. 4. Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek. 5. Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak. 6. Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak. 7. Ideje van a szakgatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak. 8. Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek. 9. Micsoda haszna van a munkásnak abban, a miben ő munkálkodik? 10. Láttam a foglalatosságot, melyet adott Isten az emberek fiainak, hogy fáradozzanak benne. 11. Mindent szépen csinált az ő idejében, e világot is adta az emberek elméjébe, csakhogy úgy, hogy az ember meg nem foghatja mindazt a dolgot, a mit az Isten cselekszik kezdettől fogva mindvégig. 12. Megismertem, hogy nem tehetnek jobbat, mint hogy örvendezzen kiki, és hogy a maga javát cselekedje az ő életében. 13. De még az is, hogy az ember eszik és iszik, és jól él az ő egész munkájából, az Istennek ajándéka. 14. Tudom, hogy valamit Isten cselekszik, az lesz örökké, ahhoz nincs mit adni és abból nincs mit elvenni; és az Isten ezt a végre míveli, hogy az ő orczáját rettegjék. 15. A mi most történik, régen megvan, és a mi következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, a mi elmult. 16. Láttam annakfelette a nap alatt, hogy az ítéletnek helyén hamisság, és az igazságnak helyén latorság van. 17. És mondék magamban: az igazat és a hamisat megítéli az Isten; mert minden ember akaratjának ideje van, és minden dolognak ő nála. 18. Így szólék azért magamban: az emberek fiai miatt van ez így, hogy kiválogassa őket az Isten, és hogy meglássák, hogy ők magokban véve az oktalan állatokhoz hasonlók. 19. Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlő végök van azoknak; a mint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lélek van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság. 20. Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz. 21. Vajjon kicsoda vette eszébe az ember lelkét, hogy felmegy-é; és az oktalan állat lelkét, hogy a föld alá megy-é? 22. Azért úgy láttam, hogy semmi sincs jobb, mint hogy az ember örvendezzen az ő dolgaiban, mivelhogy ez az ő része e világban: mert ki hozhatja őt vissza, hogy lássa, mi lesz ő utána? http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=21&c=3&v=1&vs=1.5
ballada
2014. március 07. 16:52
Csuszi az MSZP-DK-ról lerántotta a hazugságtakarót,most ballib a saját katyvaszában fetreng.Sok hazudozás után a választók nem hisznek nekik.
ballada
2014. március 07. 16:48
Csuszi nyilvánosság elé tárta az mszpben végbe menő guruló zsebpénzek útját .Mszp tagad mint mindig ,magukat meghazudtolják. "Zuschlag Jánosnak egyetlen szava sem igaz – jelentette ki Budai Bernadett " Bernike is ott volt mint szemtanú cinkostárs csak hallgatott ha már ennyire tagad??????
Szümi
2014. március 07. 16:45
Aki tapossa az iszapot, az jobban belesüllyed. Ha már elnyelte őket teljesen, odajárok majd üríteni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!