Közmunkások gyűjtötték az aláírásokat Sziliék jelöltjének

2014. március 11. 09:49

Közmunkásokkal gyűjtött aláírást a Szili Katalin vezette KTI egyik jelöltje Budapesten a VIII. kerületben. Makai Istvánné Barkóczi Gizellát azóta regisztrálták is képviselőjelöltként.

2014. március 11. 09:49

Az Indexnek az egyik érintett közmunkás mondta el, hogy Bárkóczi Gizella előbb a lakására hívta a szükséges adminisztrációhoz, ahol kiderült, hogy a munka aláírásgyűjtés lesz. Bár a nő számára nyilvánvalóvá vált, hogy nem az általa várt szociális munkát kell végeznie, de nem jelezte aggályait, mert kíváncsi volt. Február 23-án találkoztak ismét a Blaha Lujza téren ahol a jelölt aláírásgyűjtő íveket és egy ismeretlen névre szóló KTI-s kitűzőt adott neki. 

A közmunkás egy szórólap kíséretében azt az eligazítást kapta Bárkóczi Gizellától, hogy ha kérdezik, mondja azt, hogy a KTI a szegények megsegítésére jött létre. Az Indexnek nyilatkozó közmunkás azt is elmondta: egy ízben arra utasították, hogy a Mátyás téren a tatárszentgyörgyi áldozatokra emlékező rendezvény résztvevői körében gyűjtsön aláírást, de ezt elutasította, mert ízléstelennek tartotta.

A közmunkás megkérdezte Bárkóczi segítőjétől, nem aggályos-e így aláírást gyűjteni, mire azt a választ kapta, hogy az ilyesmi elfogadott, de ha mégis gondjuk lenne, „Gizinek csak a telefont kell felemelnie”.

Makainé Bárkóczi Gizella az Indexnek tagadta a történteket, szerinte az egész hazugság, a választási kampány része. Szili Katalin azt mondta, nem foglalkozik a jelöltek aláírásgyűjtésével, de azt nem tartja elképzelhetőnek, hogy bárki munkaidejében gyűjtött volna aláírást valamelyik jelöltjének.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2014. március 11. 11:00
Szilit ennél tisztességesebbnek (bár nagyon butának) gondolom. Lehet, hogy provokáció az egész.
states
2014. március 11. 10:05
A szokásos műbalhék kampány idején, Szilinek nincs esélye bekerülni, amúgy meg ennél érdekesebb, hogy a szocik megpróbálták megvenni a jelöltjeiket, egyik vissza is lépett. Kérdés, hogy mennyiért.
kamasuka
2014. március 11. 09:58
Végigolvastam. Megint csak egy rejtett erőforrás hazudozik, akit ittas vezetésért társadalmi munkára ítéltek, és a pia miatt bevállalta az aláírásgyűjtést.
tudomkivagy
2014. március 11. 09:57
Az igen! Nem csalódtam Sziliben...szánalmas és visszataszító...vajon Szili is kapott még anno abból a titkos széfből? ;)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!