Elölről kezdődik a Dávid Ibolyáék elleni per

2014. március 10. 07:50

Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt személyes adattal visszaéléssel, emellett az egykori MDF-elnököt még kényszerítéssel is vádolják az UD Zrt.-ügyben. Korábban első fokon már felmentették őket, ám ezt a döntést másodfokon megsemmisítették, így meg kell ismételni elölről az eljárást.

2014. március 10. 07:50

Újrakezdődik az elsőfokú büntetőper a több mint fél évtizeddel ezelőtt kipattant UD Zrt.-ügyben Dávid Ibolya, az MDF volt elnöke és egykori párttársa, Herényi Károly ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróságon ma. A vád személyes adattal visszaélés, illetve Dávid Ibolya esetében kényszerítés is. Az ügyészség szerint Dávid Ibolya és Herényi Károly máig ismeretlen helyről származó, titokban rögzített telefonbeszélgetések hangfelvételeinek nyilvánosságra hozásával visszalépésre kényszerítette az MDF 2008. szeptemberi tisztújításán elnökjelöltként – és ily módon Dávid Ibolya riválisaként – indulni kívánó Almássy Kornél volt MDF-s országgyűlési képviselőt.

A Dávid Ibolya birtokába került lehallgatási anyagokon többek között az UD Zrt. egyik akkori vezetője beszélt Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának az MDF-elnök elleni adatgyűjtésről, illetve egy esetleges MDF-en belüli hatalomváltásról. A beszélgetések egyes résztvevői vitatták, hogy ezekről a kérdésekről lett volna szó, és félreértésnek minősítették ezeket az értelmezéseket.

A vádlottak mindvégig következetesen tagadták bűnösségüket. Az elsőfokú bíróság egyszer már felmentő rendelkezést hozott, ám azt a döntést másodfokon megsemmisítették, így az eljárást meg kell ismételni.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rettenetes
2014. március 10. 09:16
Azért arra is kiváncsi vagyok, hogy az UD Zrt. ügyeit mikor fogják tárgyalni? Titkosszolgálati eszközök engedély nélküli beszerzése, használata. Kormány-tisztviselők engedély nélküli megfigyelése, a megfigyelési eredmények átadása civil szervezetek felé. És folytathatnám...
pinceszövetkezet
2014. március 10. 08:35
Ibolya a sértődöttség okán borította a 70-30 % -os mutyit, amivel az állami beruházások túlszámlázását osztották el egymás között a Fidesz-MSZP . Miután az testvéröccse megkapta a bajai melót, a szegedi FOKA-t stb, elcsendesedett... Herényi a Princz Gábor VIP listás hitelezettje, nemzeti konzervatív pedig a lánya után aki Gerendás felesége, közben européer, liberálissá vedlett... Szép ki s alakok, szerencsére eltűntek a politikai közéletből.
6qwasyx
2014. március 10. 08:12
Szórakoznak a fijjúk. Véssék jól az eszükbe, hogy fehér ember nem felejt!
states
2014. március 10. 08:04
Ibolya néni nagyzási hóbortban szenvedett, volt idő, amikor Orbán helyére pályázott a jobboldalon, aztán amikor ebbe belebukott, akkor átállt a baloldalra, abba aztán a választók buktatták bele végképp. Erre mondják, sokat akar a szarka, de ne bírja a farka.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!