A focimeccsre érkező Takács István – aki a baloldali összefogás színeiben indul Fóton a vasárnapi megismételt időközi polgármester-választáson – azt mondta, a fóti teniszklub barátságos focimeccsre hívta meg a helyi női focicsapatot és több közéleti személyiséget, s mivel a bérleti szerződésben nem szerepel semmilyen kizáró ok (tehát a rendezvényt nem zártkörűre tervezték), csatlakoztak a kezdeményezéshez MSZP-sek és mások is.
Az MTI úgy tudja, hogy a kötetlen szabadidős programra Takács István, illetve az összefogás térségbeli országgyűlési képviselőjelöltje, Szabó Imre invitálta meg a városban reggeltől tartózkodó volt miniszterelnököt. A programot a szórólap tanúsága szerint előre meghirdették, s mint azt Takács István mondta, péntekig semmi nem utalt arra, hogy a tanítási időn kívül az iskolát működtető önkormányzat visszakozott volna. Pénteken is csupán „kósza hírek” érkeztek arról, lehet, hogy mégsem tarthatják meg a meccset, de az írásos engedélyt senki sem vonta vissza – tette hozzá, kiemelve: „nem politikai, hanem sportrendezvényről van szó”.
Szabó Imre, a baloldali összefogás országgyűlési képviselőjelöltje megdöbbenését fejezte ki a történtek miatt, felvetve: miért ne lehetne egy barátságos meccsen megmutatni, hogy egy kampány „nem csak ordítozásból állhat”. A játék megakadályozására irányuló törekvést „pitiáner dolognak” nevezte.