A kamupártoktól félti a költségvetést a Jobbik

2014. március 11. 12:18

Dúró Dóra szerint a Fidesz nemhogy az SZDSZ adósságának behajtásáért nem tesz semmit, de olyan új kampányfinanszírozási rendszert hozott létre, amelyik ugyanezt a gyakorlatot lehetővé teszi. A Jobbik szóvivője attól tart, hogy a kamupártokat nem lehet majd elszámoltatni sem az ajánlóívekért, sem az állami támogatásokért.

2014. március 11. 12:18

A Jobbik álláspontja szerint visszaélések vannak a kampányfinanszírozásban, a megjelent „kamupártokat” nem tudják elszámoltatni sem az ajánlóívekért, sem a pártoknak nyújtott támogatásokért. Dúró Dóra, a párt országgyűlési képviselője, szóvivője keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt: körülbelül 6 milliárd forint behajthatatlan támogatást juttat az állam az országos listát állító pártoknak, s ehhez jön még a jelöltenkénti 1 millió forint. A Jobbik ezt a közpénzek pazarlásának tartja, ezért javaslatuk szerint a pártok tisztségviselőinek személyes vagyonukkal kellene felelniük az állami pénzekért.

A szóvivő további problémának nevezte, hogy az ajánlóívek vissza nem juttatásáért szintén a jelölő szervezetet teszi felelőssé a törvény, s nem annak vezetőit. Az ellenzéki politikus úgy vélte: a Fidesz nemhogy az SZDSZ adósságának behajtásáért nem tesz semmit, de olyan új kampányfinanszírozási rendszert hozott létre, amelyik ugyanezt a gyakorlatot lehetővé teszi.

Dúró Dóra kitért arra, nem látszik, hogy a kis pártok milyen kampánytevékenységre fordítják az állami támogatásokat. Szavai szerint a legnagyobb kampánykiadás az óriásplakát-kampány, amit országos szinten már 50 millió forintból el lehet indítani. A legkevesebb jelölttel rendelkező párt is 150 millió forintot kap, még sincs semmi látszata – tette hozzá.

A Jobbik szóvivője szólt arról is, hogy az ajánlási rendszer is lehetőséget ad visszaélésekre. A politikus sérelmezte a diákmunka lehetővé tételét, s jelezte: felmerült a gyanú arra is, hogy egyik párt a másiknak átadta a választók adatait, amit a nyomozóhatóságnak fel kell tárnia.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drkovax
2014. március 11. 13:26
1. DD sem olvasta végig az idevágó törvényt. 2. Éppenhogy azt kellene megoldani, hogy kizárólag (törvény által szabályozott) közpénzt és önkéntes munkát használhassanak fel a pártok, hogy ne lehessenek olyan támogatóik, akik később benyújtják a számlát ...
S0ma
2014. március 11. 12:54
Soha, egyetlen pártnak sem adnék egy kanyi vasat sem! Aki uralkodni akar, annak legyenek "áldozatkész" hívei! Ha lehetne, mindig -ellenőrizhetően- párton kívüli emberekre adnám a voksomat! Húsz normális ember el tudná vezetni ezt az országot! Megszűnne a holdudvar!
pitypang1125
2014. március 11. 12:42
Én megoldanám. Egyetlen pártnak sem adnék egy kanyit sem állami pénzből! Finanszírozzák a kampányaikat saját maguk, dobják össze rá a párttagok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!