Az Index a könyvből idézi az esetet: „Az ételek megrendelése után azonban Matolcsy csak úgy mellékesen megjegyezte, aznap reggel 8 órakor tájékoztatta az IMF-delegációt arról, hogy Magyarország tárgyalásokat kezd a Nemzetközi Valutaalappal. És hogy erről a döntésről tájékoztassuk a Nemzetközi Valutaaalapot és az Európai Uniót, már el is küldtük a levelet Brüsszelbe és Washingtonba. A beszélgetőpartnerek kezében megállt a vajazókés. Egyikük a mosdót keresve azonnal felállt. Nem tudni, hány telefont eresztett meg, de amikor visszajött, igen gyorsra fogták az ebédet. A szokásos másfél óra helyett 40-50 perc alatt az összes fogással végeztek”.
A könyv szerint Matolcsynak mindez úgy jött le, hogy a nagy nemzetközi befektető csoportok életveszélyes támadást indítottak Magyarország ellen. Az Index szerint viszont az történhetett, hogy a miniszter egyszerűen elfecsegett egy szigorú és súlyos titkot, és a bankárok a csak általuk ismert információ birtokában a forint erősödésére játszhattak. Az Index szerint az aznapi forint-euró árfolyamok mozgása meg is erősítheti ezt a forgatókönyvet.