A baloldal az utolsó pillanatban átjelentkező külhoni szavazóktól tart

2014. március 28. 15:36

Az ötpárti ellenzéki szövetség szerint választási csalásokra ad lehetőséget, hogy a választás napján is nyitva tartanak az okmányirodák, mert így a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező állampolgárok a választási eljárás alatt bejelentkezhetnek magyar lakcímre, és egyéni választókerületben is voksolhatnak.

2014. március 28. 15:36

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke pénteken sajtótájékoztatón elmondta: a jogszabályokba decemberben került be az a lehetőség, hogy a magyarországi állandó lakóhellyel nem rendelkező kettős állampolgárok a választási eljárás alatt bejelentkezhetnek magyar lakcímre, és így egyéni választókerületben is voksolhatnak.

A politikus szerint visszaélések gyanúját veti fel, hogy a kormány úgy döntött, április 6-án nyitva tartja az okmányirodákat, noha eddig nem lehetett okmányügyeket intézni a választás napján. Az ellenzéki szövetség félelme, hogy listás szavazatukat otthonról leadó kettős állampolgárok tömegesen jelentkezhetnek be magyarországi lakcímre, akár úgy is, hogy lakcímkártyájukat csak a választás napján veszik át, és így a többi határon túlival ellentétben egyéni körzetben is szavaznak – mondta.

Szigetvári Viktor hozzátette, a hozzájuk érkező jelzések alapján két egyéni választókerületben is tájékoztatást kértek arról, hány határon túli jelentkezett be az elmúlt időszakban ottani lakcímre, de az egyikben semmilyen választ nem kaptak, másikban pedig elutasították a kérést. A politikus – aki hangsúlyozta, hogy fiktív lakcímre bejelentkezni bűncselekmény – felszólította a kormányt, hogy ne tartsa nyitva az okmányirodákat április 6-án, az önkormányzatokat pedig arra, adjanak tájékoztatást, hány határon túli magyar jelentkezett be az utóbbi időben a körzetbe.

Hozzátette: ellenkező esetben a kormányváltó szövetség aktivistái a választás napján nyomon fogják követni az okmányirodák forgalmát. Kiemelte továbbá, az, hogy például egy kolozsvári magyar bejelentkezik egy általa valóban használt magyarországi lakcímre, semmilyen problémát nem vet fel. A gyanúra szerinte az okmányirodák indokolatlan nyitva tartása ad okot.

Braun Róbert szocialista politikus ezt úgy magyarázta: felvetődik a gyanú, hogy a választás napján busszal utaztatnak olyan embereket a szomszédos országból, akik reggel felveszik magyar lakcímkártyájukat, majd estére hazatérnek. Szerinte az okmányirodák nyitva tartása április 6-án tömeges választási csalás előkészülete is lehet.

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Róbert__
2014. március 28. 21:27
23 millió román jelentkezhet át ideiglenesen magyar lakcímre - erre gyanakodnak a Kormányváltó Erő politikusai, jelentette be Kovács László (aki ezt persze nem is mondta).
mbenedek
2014. március 28. 19:05
Nem egészen 195 ezer ember regisztrált határon túlról. Értesítési cím szerint 95%-uk, kb. 185 ezer ember él szomszédos államban (mert azért Németországból vagy Ausztráliából az ember csak nem ruccan haza egy jó kis fiktív lakbejelentésre). A huszonmillió románhoz képest persze csekélység. De ez a nyilatkozat nem csak azt feltételezi a határon túli magyarokról, hogy egy tömbben fognak a Fideszre szavazni, de azt is, hogy jelentős számban (hiszen néhány ember miatt csak nem tartanak nyitva száz okmányirodát) rábeszélhetők voltak arra, hogy szándékos törvényszegést kövessenek el, csak hogy a Fideszre szavazhassanak. Mind ezt (butaságból vagy csak kényelmi megfontolásokból) úgy, hogy az utolsó napon jelentkeznek be - csak hogy könnyű lenne lebukni. Nagyon remélem, hogy a választói névjegyzék vezetésekor figyelembe veszik azt, ki kapott már szavazócsomagot. De még ha nem is így történik, akkor is, Braun Róbert által vázoltak túlmutatnak a kampányőrület keretein. Mi lett volna itt akkor, ha a hozzám hasonló, Magyarországon lakcímmel rendelkező, de külföldön élő félmillió magyarnak is lehetővé teszik levélben a szavazást?
hátakkor
2014. március 28. 18:08
Ki mint él úgy itél..
Port Kennedy(Ausztralia)
2014. március 28. 18:01
"Braun Róbert szocialista politikus ezt úgy magyarázta: felvetődik a gyanú, hogy a választás napján "busszal" utaztatnak olyan embereket a szomszédos országból, akik reggel felveszik magyar lakcímkártyájukat, majd estére hazatérnek." Busz helyett mi lenne ha vonattal "utaztatnák" a szavazókat? Megnyugodnátok?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!