Közleményükben úgy fogalmaznak: a Jobbik egyetért azzal a törekvéssel, hogy a nemzeti szuverenitást megtestesítő Országgyűlés épületén nincs helye az Európai Unió zászlajának. Az erre vonatkozó törvény ezen intézmény esetében nem is teszi kötelezővé az EU lobogójának használatát, sőt kifejezetten kivételt fogalmaz meg. Így az uniós zászló kizárólag a házvezetés döntése miatt van az ülésteremben és az Országgyűlés irodaházának homlokzatán, ahonnan egy sajtótájékoztató keretében korábban Murányi Levente és Novák Előd szimbolikus tiltakozásul egyszer már eltávolította azt – emlékeztet a Jobbik. Hozzátették: ezen véleményüket korábban Vona Gábor elnökként levélben is jelezte Kövér László házelnöknek, kérve, hogy intézkedjen az uniós zászló eltávolításáról.
Gaudi-Nagy Tamás csütörtökön kétszer is eltávolította a parlamenti ülésteremben található európai uniós zászlót. Előbb délelőtt vette magához az egyik európai uniós zászlót, majd csatlakozott hozzá a korábban szintén jobbikos, jelenleg független Lenhardt Balázs, aki az ülésteremben lévő másik EU-zászlót távolította el. Ezután a Kossuth tér felőli folyosóra vitték, majd kidobták az ablakon a zászlókat.