Megtudtuk: Áder János is felszólal az eddigi legnagyobb Háborúellenes Gyűlésen

Óriási az érdeklődés, így Szegeden a Pick Arénában tartják majd az idei utolsó eseményt!

Gyertyagyújtással emlékeztek a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákjai a két napja elhunyt Gyarmati Fannira – írja a SzegedMa.
A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákjai versszavalással gyertyagyújtással, egy szál fehér rózsával és koszoróval emlékeztek a szombaton elhunyt Gyarmati Fannira – írja a SzegedMa. Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni szobrát 2010-ben avatták fel az iskola előtt, itt emlékeztek a diákok.
„Nem csak hivatalos személyként, de magánemeberként is féltve őrizte a költő hagyatékát özvegye. Ugyanabban a házban, ugyanazon szobában élte le egész életét, amit még házasságuk után közösen vásároltak Radnótival” – mondta Vancsó Marianna magyar-történelem szakos tanár.

(Kép: SzegedMa)