Karsainé Magyar Ildikó jegyző közlése szerint a 31,4 százalékos részvétellel lebonyolított nagykátai időközi választáson a hét induló közül Gyüre Pál kapta a legtöbb, 124 voksot kapott, így ő foglalhatja el a helyi képviselő-testületben haláleset miatt megüresedett helyre. A szintén független Marton István lett a második 83 szavazattal, míg az MSZP-Együtt színeiben induló Kántor György a harmadik helyen végzett 72 vokssal. A Jobbik jelöltjére, Fülöp Bélánéra 61-en szavaztak, ami a negyedik helyhez volt elég. Az ötödik Csubra András független jelölt lett (35 voks), a hatodik helyet Rusz József, az Emberbarát Városért Társaság jelöltje szerezte meg (32 szavazat), a hetedik helyre Szalay Sándor Géza került (5 voks).
A Jobbik Pest megyei alelnöke, Csanádi Gábor Ferenc az urnazárás után tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a nap folyamán a Jobbik delegáltjának feltűnt, hogy egy személyautó több fordulóval szavazókat szállít Nagykátán az időközi önkormányzati képviselő-választás helyszínére. A párt úgy tudja, a jármű az MSZP helyi elnökének tulajdona – tette hozzá. Jelezte: a Jobbik helyi elnöke később a választáson induló egyik független jelölt hasonló akciójának is tanúja volt. A történteket jelezték a rendőrségnek és vasárnap délután a két ügy kapcsán kifogást emeltek kampánycsendsértés miatt a helyi választási bizottságnál.