Európai szinten is figyelemreméltóak az elmúlt három és fél eredményei, „ezért higgyünk az országunkban”. Ezt Navracsics Tibor miniszterelnök–helyettes mondta hétfőn Várpalotán, egy lakossági fórumon. A közigazgatási és igazságügyi miniszter a rezsicsökkentésről szóló rendezvényen kiemelte: a kormány azért dolgozik, hogy Magyarország versenyképes legyen a gazdaságban, az egészségügyben, az oktatásban és „legfőképpen optimizmusban”.
„Amit végrehajtunk (...), az európai szinten is csodálatra méltó: az unió egyik legutolsó országából – akár a költségvetés stabilitását, akár a gazdasági növekedés lehetőségét nézzük - az egyik legstabilabb országgá váltunk” – fogalmazott a politikus, majd kijelentette: 2010-ben az ország a tönk szélén állt, „addigra négy-öt megszorító csomagon voltunk túl a Gyurcsány– és Bajnai kormányoknak köszönhetően”. A miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy ennek következményeként a magyar lakosság több mint egyharmada a szegénységi küszöb alatt élt.