Közös listán indul a baloldali ellenzék a parlamenti választáson. A miniszterelnök-jelölt Mesterházy Attila MSZP-elnök, akit Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, a Liberálisokat képviselő Fodor Gábor és Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke követ – jelentették be a megállapodás után a pártvezetők kedden, Budapesten.
A közös lista következő tíz helyén szocialista politikusok kapnak helyet. Az Együtt-PM a 16. és a 36. helyet kapta meg, majd még öt pozíciót a negyvedik és a hatvanadik között. A DK Gyurcsány Ferencen kívül öt politikust nevezhet meg az első hatvanból (19., 26., 39., 45., 57. hely), míg Fodor Gábor liberális pártjának az 58. hely jutott még.
71 egyéni választókerületben az MSZP, 22 körzetben az Együtt-PM, 13-ban a Demokratikus Koalíció állít jelöltet a megállapodása alapján. Bajnai Gordon pártszövetsége 9, a szocialisták 4 helyet adtak át Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójának.
A DK állíthat jelöltet Budapest belvárosában (itt Juhász Péter társelnök lett volna az Együtt-PM jelöltje), a VI-VII. és a XII. kerületben, valamint Kalocsán, Mohácson, Sárbogárdon, Győrben, Berettyóújfaluban, Esztergomban, Szigetszentmiklóson, Kaposváron, Vásárosnaményban és Keszthelyen. Az ellenzéki pártvezetők keddi közös sajtótájékoztatóján bejelentették azt is, hogy Kuncze Gábor a DK színeiben indul egyéni körzetben, Szigetszentmiklóson a választáson.
A most megkötött megállapodást még szentesíteniük kell a pártok döntéshozatali fórumainak is: az MSZP szombaton választmányi ülést, várhatóan egy héttel később pedig kongresszust tart.
Mesterházy Attila a megállapodásról szóló sajtótájékoztatón azt mondta: intenzív, gyors és eredményes tárgyaláson vannak túl, amely arról szólt, hogyan lehet felépíteni egy „új köztársaságot”, orvosolva a szociális, gazdasági és demokratikus válságot. Ehhez kormányváltásra van szükség, és megszületett az a konstrukció is, amelyben minden résztvevő hinni tud – jelentette ki az MSZP elnöke, a győzelem forgatókönyvének nevezve a közös listáról és egyéni jelöltekről szóló megállapodást. Szerinte az egyezség nem jelenti a pártok identitásának feladását, de a közös célok érdekében közösen fognak cselekedni.