Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére

Az sem rejtették véka alá: mennyire valószínű, hogy végső eredményt lehet majd hirdetni vasárnap este.



Jó esély van rá, hogy vizsgálódni fog az EU a paksi bővítés ügyében, hiszen ha a hitel kamatait nem építik be az áram árába, az 9-10 forintos állami támogatást jelent, ez pedig az EU versenyjogi szabályaiba ütközik.
A többször hivatkozott brit atomberuházással kapcsolatban is vizsgálódik az EU, mivel ott az állam rögzített áron vásárol. Felsmann Balázs energetikai szakember a Népszabadságnak azt mondta: a mi esetünk a britnél jóval gyanúsabb, így szinte borítékolható az EU-s vizsgálat. Számításai szerint kilowattonként 9-10 forintos állami támogatást jelent, ha a bővítésre felvett hitel kamatait nem építik be majd az áram árába.
Az állami támogatást be kell jelenteni az uniónak, és a vizsgálatot valószínűleg azzal sem lehet megúszni, hogy a hitelt közvetlenül az atomerőmű fizetné vissza ugyan, de állami támogatásból.

