Sokkoló tragédia: egy férfi felgyújtotta magát, miután nem találta otthon a volt feleségét
A férfit a tűzoltók kihozták a lángoló épületből, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy már nem tudták megmenteni.
Mi a magunk részéről ugyanis nem hisszük, hogy a vezérigazgató és a gazdasági igazgató dobta össze a megtakarítását és ebből egyszerűen megvették a TV2-t.
„Korábbi blogjainkban már utaltunk arra is, hogy a TV2 eladása napirenden van és úgy gondoltuk, hogy a kormány közeli médiacsoport, az Infocenter lehet a vásárló. A reklámadó belengetésekor sejteni lehetett, hogy a kormányzat így próbálja segíteni a magyarországi vevőt, elijesztve az esetleges külföldi versenytársakat az itteni médiapiaci befektetésektől. Hogy ennek köszönhető-e vagy sem, az üzlet megköttetett, a vezérigazgató és a gazdasági igazgató megvette a céget, bár teljesen nyilvánvalónak tűnik, valaki még áll az adásvétel mögött.
Az igazán érdekes kérdés, hogy megismerjük-e valaha pontosan az új tulajdonosi szerkezetet. A TV2-t üzemeltető MTM-SBS Televízió Zrt. (csakúgy mint a Magyar RTL Televízió Zrt.) jogállása megváltozott azzal, hogy október 31-én befejeződött a digitális átállás. Ha Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság honlapját megnézzük, azt látjuk, hogy a két cég már a bejelentés alapján működő országos lineáris médiaszolgáltatások között van, és bár elvileg erre is vonatkoznak átláthatóságra vonatkozó előírások (Mttv. 42§ (1) e)) kérdéses, hogy a Médiatanács milyen elszántsággal áll neki a tulajdonviszonyok feltárásának. A felvásárlás során a felek biztosan figyeltek arra, hogy a legkisebb jogi ellenállásba ütközzenek, így annak versenyhatósági vizsgálata során feltehetően nem lesz szükség a Médiatanács szakhatósági állásfoglalására. A Gazdasági Versenyhivatal így megismeri ugyan a tulajdonosi hátteret, de korántsem biztos, hogy a fideszes médiabirodalom kusza céghálójából kibogozhatók az összefonódások. Könnyedén le lehet vezényelni tehát a tulajdonosváltást úgy, hogy soha nem fogjuk megtudni, valójában ki is áll az ország második legnagyobb közönségarányú kereskedelmi csatornája között. Mi a magunk részéről ugyanis nem hisszük, hogy a vezérigazgató és a gazdasági igazgató dobta össze a megtakarítását és ebből egyszerűen megvették a TV2-t.”