Tüntettek a Kúria devizahiteles döntése miatt

2013. december 21. 16:54

A Kúria devizahitelekről szóló jogegységi határozata miatt tartottak demonstrációt a Magyar Szociális Fórum és a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet szervezésében szombaton Budapesten a Kúria, majd a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete előtt.

2013. december 21. 16:54
A Kúria épülete előtt több mint hatvan ember részvételével kezdődött tüntetésen Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum elnöke azt mondta: a Kúria hétfői döntésével azt üzente, hogy „ne számítsunk igazságra, mert a jogrend nem a miénk, hanem a társadalmon élősködő kisebbségé”. A Kúria „szentesítette a csalók és kizsákmányolók jogát” – jelentette ki. Ugyanakkor elítélte azokat, akik velük szemben az igazukat és emberi jogaikat akarják érvényre juttatni – tette hozzá.
 
Falus Zsolt, a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet elnöke azt mondta: a devizahitel mint pénzügyi termék „egyszerű, de modern pénzügyi uzsorás eszköz”. Falus Zsolt és Mácsai Rozália, a civil szervezet elnökségi tagja a jogegységi döntés kapcsán egy „gondolatébresztő dokumentumcsomagot” adott át megfontolás céljából a Kúria egyik bírósági titkárának. A tüntetők rendőri felvezetéssel vonultak át a Kúria Markó utcai épülete elől a Bajcsy-Zsilinszky úton és a József Attila utcán át a József nádor térre, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) épületéhez.
 
A demonstrálók nemzeti színű zászlókat és transzparenseket tartottak a kezükben, amelyeken egyebek mellett az volt olvasható, hogy „Csalók hitelkárosultjai!”; „Örökségül adósságot?”. Az NGM épülete előtt Banai Péter Benő, a minisztérium költségvetésért felelős helyettes államtitkára vette át a tiltakozók „gondolatébresztő dokumentumcsomagját”. Mint elmondta, a kormány már több lépést tett a devizahitelesek megmentéséért. A helyettes államtitkárt tiltakozók füttykoncertje fogadta. Az épület előtt a tüntetők többször azt skandálták, hogy „Hazaárulók”, „Matolcsy egy uzsorás” és „Igazságot akarunk”. A demonstráción rendbontás nem történt. A Kúria hétfői jogegységi döntése értelmében nem ütközik jogszabályba, nem uzsorás és nem színlelt szerződés a devizaalapú kölcsönszerződés.

Összesen 193 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2013. december 22. 18:00
A devizahitel nem a bíróság sara, hanem a magyar államé. A magyar állam hozta a törvényeket, a magyar állam engedélyezte a devizahiteleket, a magyar állam emelte meg a forint kamatokat. A bankok csak éltek a lehetőségekkel. Ha jogsértő lett volna, akkor már 8 évvel ezelőtt is folytak volna az ügyek a bíróságok előtt. De ezt így utólag kitalálni akarni, hogy jogsértő volt az évtizedes banki gyakorlat a jogállamban inkább politikai húzásnak tűnik, aminek a joghoz semmi köze. Ha felelősöket akarnak, akkor azok az állami vezetők a felelősek, akik a devizahitelezést annak idején lehetővé tették.
silvester
2013. december 22. 11:50
Szembetuno,higy ezen a hiren mennyi gonosz lelkuletu ember leli oromet,szorja oscmanynal ocsmanyabb megnyilvanulasit,holott ok velhetoen nem erintettek.Csak igy tudnak ezek a mar embernek nem nevezheto lenyek az ostoba velemenyeikkel kielegulni,ennyire hitvanyak,hogy jobban esik ezeknek az erkolcstelen viselkedesukkel masokat,becsultes embereket bosszantani.Ahellyet ,hogy egyuttereznenek,meg Ok is megprobalnak belerugni a szerencsetlen sorsba jutott ,normalis szintu eleter folytato,csaldszereto szazezrekbe.Senki nem keri es kerte oket arra,hogy adojukbol segitsek ki a hiteleseket.De a tarsadalom tobbi tagjatol sem varjak el,hogy abbol a keves eu.hozzajarulasbol,ha netan arra sor kerul,milliokba kerulo ellatasukat,a tarsadalom tobbi tagja fizesse meg.Mielott kinyilatkoztatnak valamit ajanlom nekik nezzenek a tukorbe.Hibatlan tukor esten nem lathatnak torz kepeket.
gudmen
2013. december 21. 23:55
értsd jol amit leirtam..pont ez a baj, hogy érdekei szerint szimpatizál..koncként odadobva a devizahiteleseket..az egykulcsos adoval, 2 millio minimálbérest, több tizezer vidéki gazdát akiket föld nélkül hagyott, mert a haver olicgarhák vitták 1000 hektárjávala földeket..a jobbik 6-szor akarta napirendre tüzni a kommunista diktatura kiemelt nyugdijasainak ügyét-biszku- a fidesz 6-szor szavazta le...schiffer 3-szor adta be a törvényjavaslatát ügynök ügyben..a fidesz 3-szor szavazta le.. fel kellene ébredni..a politika nems zol másrol mint az ország és a társasdalom eröforrásainak megszerzéséért vivott harc... az már csak mellékzönge, hogy viktor is volt már minden..KISZ-titkáron keresztül vadliberális ifju titán..most éppen kereszénykozevativ..majd egyszer rájöttök..mint a rendszerváltásnak csufolt kutyakomédia lényegének az értelmére.. szebb jövöt!
liberálzöld.
2013. december 21. 22:59
Nincs min csodálkozni. Orbán ugyanezt mondta brüsszelben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!