Az LMP szerint hadüzenet a Horváth Andrásnál tartott házkutatás

2013. december 19. 15:39

Schiffer András szerint nem Horváth András háza táján, hanem azoknál a cégeknél kéne vizsgálódni, akikről a Horváth bizonyítékokat adott át a nyomozó hatóságoknak. Az LMP társelnöke szerint ez egyértelmű hadüzenet minden tisztességes állampolgárnak.

2013. december 19. 15:39

Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke sajtótájékoztatón kifogásolta, hogy nem azoknál a személyeknél vagy cégeknél vizsgálódik a rendőrség, akikről a korábbi NAV-munkatárs bizonyítékokat adott át a nyomozó hatóságnak, hanem nála.

A politikus szerint ez egyértelmű hadüzenet minden tisztességes állampolgárnak, hogy aki jelenleg Magyarországon megpróbál tisztességtelen ügyleteket felfedni, akár a saját egzisztenciája kockáztatásával, azon nagyon hamar rajtaüt a rendőrség. Világos jelzés arra, hogy senki ne merjen „a nagy halak után kutatni” – tette hozzá.

Emlékeztetett: Horváth András, aki november elején tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál, az elmúlt hetekben gondosan ügyelt a törvények betartására, és egyetlen konkrét személyt sem nevezett meg. Saját bizonyítékait ugyanakkor átadta az ügyészségnek.

Ennyit ér a bejelentővédelem Magyarországon” – jelentette ki Schiffer András, hozzátéve: az LMP felajánlja jogi segítségét Horváth Andrásnak és támogatja a csütörtök délutánra civil szervezetek által rendezett demonstrációt is.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
freehckr
2013. december 19. 15:50
„azoknál a cégeknél kéne vizsgálódni, akikről a Horváth bizonyítékokat adott át a nyomozó hatóságoknak” Ja, persze... így szokott lenni, amikor kormányzati korrupcióra hívják fel a figyelmet... :) Biztosan egy országban élünk, Schiffer? :) Egyébként izgi a történet, csak gyűlnek, csak gyűlnek a botrányfelhők a Fidesz felett, a sajátos belpolitikai helyzet miatt ez a választásokig már nem nagyon befolyásolja majd a Fidesz támogatottságát. De egyre inkább olyasféle történéseket vetít előre, mint ami az MSZP-SZDSZ bukásához vezetett a 2006-os választások után. A Fidesznél ez egy kicsit nagyobb lánggal fog majd égni, mert őket még a külföldi média sem támogatja... :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!