Genk–FTC: 17 éves csodatini, dél-koreai hős – ők várnak a Fradira az Európa-ligában

A belga csapat egy botrányos körülmények között nyert rangadóval hangolt az európai kupamérkőzésre.

A Jobbik elnöke „álruhás országjárása” második állomásán Gyöngyöspatán jelentkezett közmunkára.
Múlt heti recski pincérkedése után más fronton is kipróbálta magát, és szerzett saját bőrén tapasztalatot Vona Gábor. A Jobbik elnöke ezúttal egy napra közmunkásnak állt Gyöngyöspatán. A munkafelügyelő és a polgármester szerint Vona jól dolgozott, beleférne a csapatba.
A politikus az N1TV-nek nyilatkozva azt mondta: cigányok és magyarok együtt dolgoztak, nem volt semmi probléma, mindenki ugyanolyan szorgalmasan dolgozott, sőt: a legszorgalmasabban egy cigány ember dolgozott. Szerinte azokat a cigányokat, akik építeni akarnak, és dolgozni, megbecsüli és segíti a magyar közösség.
Vona azt is mondta, hogy nagyon nagy alázattal végezte mindenki a munkát a nem túl sok pénzért, mint fogalmazott, tényleg nem lehet megélni 47 ezer forintból.