Rogán Antal hétfői sajtótájékoztatóján kérdésre kifejtette: belvárosi polgármesterként az elmúlt években mindig is következetes volt abban, hogy közterületen – vagyis ahol az önkormányzatnak illetékessége van – nem lehetett ilyen szobrot felállítani. A Horthy-szobrot azonban egy magánterületen helyezték el – tette hozzá.
Ahogyan vasárnapi közleményében, úgy a hétfői tájékoztatón is provokációnak minősítette az eseményeket a frakcióvezető. Ezt azzal magyarázta, hogy nincs szó új szoborról, az ugyanis már több éve a templomban volt, „most annyi történt, hogy kihozták (...), amit nyilvánvalóan provokatív szándékkal tettek meg”.