Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Megtiltotta az életvitelszerű tartózkodást Kaposvár fideszes többségű közgyűlés a belvárosban és néhány parkban.
A december elsején hatályba lépő rendelet szerint, aki nem rendeltetésszerűen használja a köztereket, éjjel vagy napközben ott alszik, a belvárosban az utcán él hajléktalanként, az közmunkával vagy pénzbírsággal is sújtható.
Az előterjesztő javaslatát azzal indokolta, hogy azzal indokolta, hogy a városban több helyen is tapasztalható volt és ellenérzést váltott ki, hogy a pihenésre, sétálásra szolgáló területeket egyesek életvitelszerű tartózkodásra használják fel, gyakran szinte „berendezkedve” egyes területeken.

Az előterjesztés szerint mivel elsődlegesen hajléktalanok tartózkodnak életvitelszerűen a közterületeken, az önkormányzat 2008-ban feladatellátási szerződést kötött a Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozási Központtal az ellátásukról.
A somogyi megyeszékhelyen mintegy kétszázötven hajléktalan él, számuk az utóbbi években nem változott. A gondozási központban jelenleg negyvennyolc embert tudnak befogadni, és szükség esetén többet is el tudnak helyezni.
