A bíróság szóbeli indoklása szerint nem kizárható, hogy a sértettek járműve szabálytalan sávváltást hajtott végre közvetlenül a baleset előtt. Ugyanakkor a bíróság azt is kifejtette, hogy ha a vádlott az autópályán engedélyezett leggyorsabb, óránkénti 130 kilométeres sebességgel haladt volna, akkor nem ütköztek volna össze, vagy legfeljebb 10 kilométeres sebességkülönbséggel koccannak, és abban az esetben a másik jármű utasai nem szenvednek halálos sérüléseket. Ezzel szemben a vádlott mintegy 165 kilométeres sebességgel haladt a négy halálos áldozatot követelő ütközéskor.
Frissítés:
Az elsőfokú ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért fellebbez. Az ítélethirdetés után az előzetes letartóztatás megszüntetésével egyidejűleg Rezesová házi őrizetbe helyezését rendelte el a bíróság a jogerős ítéletig, amelyet egy a fővárosban erre előkészített ingatlanban kell töltenie, és nyomkövetőt kell hordania.