A Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet képviselőivel folytatott tárgyalás után az LMP frakcióvezetője elmondta: a parlament hétfőn nem vette tárgysorozatba azt a javaslatukat, amelyik azonnali lépéseket tett volna a kilakoltatásra ítélt devizahitelesek megmentésének érdekében. Schiffer András közölte: az LMP szeretné elérni, hogy pusztán közjegyzői okirat alapján senkit se lehessen kilakoltatni, továbbá hogy a bíróságoknak az eléjük kerülő a devizahitel-szerződések egészét kelljen vizsgálniuk, és hogy a pénzintézetek ne ruházhassák át követeléseiket a behajtó cégekre.
Ha javaslataikat elfogadnák, akkor legalább négymilliárd forinttal kellene növelni a bíróságok költségvetését, hogy kezelni tudják a megnövekedő számú devizahiteles pert ü mondta a társelnök. Emellett a Magyar Nemzeti Banknak tárgyalásokat kellene kezdenie a Svájci Nemzeti Bankkal annak érdekében, hogy biztosítani tudják a magyar devizahitelek kiváltásának forrásait – közölte.