Bajnai szerint nem bűnös az MSZP videóügyben

2013. november 08. 16:44

Bajnai Gordon szerint az MSZP hibázott a bajai videoügyben, de „a bűnt valaki más követte el”. A volt kormányfő a Fideszt sejti az ügy mögött.

2013. november 08. 16:44

Bajnai szerint az MSZP is elismerte, hogy hibázott, így tisztázni azt kellene, hogy kinek az érdekében készült a hamis bajai videó, ki rendelte meg. „Hogy eddig kinek az érdekeit szolgálta, az látszik, és ez sokat sejtet” – fogalmazott. A volt miniszterelnök azt mondta, pártjának is érdeke, hogy az MSZP minél erősebb legyen, mert ez kell a kormányváltáshoz. Egy szervezet életképességét az mutatja, ha egy hiba után gyorsan le tudja vonni a szükséges következményeket – mondta, megjegyezve, hogy az MSZP szerinte ezt tette.

A Demokratikus Koalíció esetleges csatlakozását firtató kérdésre Bajnai Gordon azt mondta: erős szövetséget kötöttek az MSZP-vel, amely megfelelő választási lehetőséget kínál mindenkinek, aki le akarja váltani az Orbán-kormányt. „Emellett a szövetség mellett kitartunk, ezt akarjuk erősíteni, ezzel akarjuk elérni a céljainkat” – jelentette ki. Arra a kérdésre, hogyan tudnak együttműködni a szocialistákkal azután, hogy több korábbi vezető politikus is tanácsadói szerepet kap Mesterházy Attila MSZP-elnök mellett, Bajnai Gordon úgy válaszolt: az MSZP-vel közösen elfogadott programjuk biztosíték arra, hogy nem ismétlik meg a korábbi időszak hibáit.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaktuszvirág
2013. november 09. 13:33
Hatalmas szellemi kvalitásról árulkodik,hogy a libás három hét alatt erre a következtetésre jutott!Egy-két ilyen ember kéne a baloldalon,csak az a baj,hogy mind ilyen.
rezsivédelem 2.0
2013. november 09. 13:24
Ez igaz. Én így vagyok hasonló okok miatt a félcigóval is.
vigyor
2013. november 09. 13:04
Hááát, ezért kár volt megszólalni...a szokásos maszlag.
feketemacska
2013. november 09. 12:39
Bajnai,a csendestárs,megvárja,míg a szerelmesek kibékülnek.Nem kell már sokat várni,legfeljebb két hónapot. A videó-ügy a "gázrezsóval" van összefüggésben. Kellett.hogy valaki figyelmeztesse a Maci Pártot,hogy milyen mafla és védtelen a csatákban. Kellett,hogy a baloldal állandóan porondon legyen a bal és jobb médiában. Gordi nem türelmetlen.Örökké mosolyog. Tud valamit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!