A lengyel függetlenség napjára megy a CÖF

2013. november 10. 09:32

Ötszáz magyar indult a hétvégén Krakkóba, hogy rész vegyen a lengyel függetlenségi nap eseményein – jelentette be az egyik csoport indulása előtt Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapítója, hozzátéve: céljuk a lengyel-magyar barátság erősítése.

2013. november 10. 09:32

Zalaegerszegről, Miskolcról, illetve Budapestről kilenc busz indult Krakkóba a lengyel függetlenségi nap tiszteletére. Csizmadia úgy fogalmazott: a két nép közös tulajdonsága, hogy állandóan a „honszerzés és a honvesztés” állapotában van. A keresztény gyökerek Európában leginkább a magyarok és a lengyelek szívében, lelkében vannak meg, ezt fontos megőrizni és a jövő Európai Uniója felé közösen közvetíteni – tette hozzá.

Csizmadia László elmondta: 350 civil lengyel szervezet hívta meg őket Krakkóba. A függetlenség napi eseményeken immár harmadik éve vesznek részt, reményei szerint pedig 2014. március 15-én ismét Magyarországra jönnek lengyel barátaik.

Összesen 178 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DezInf
2013. november 11. 10:49
A cöfi-röfik ott is maradnak? Szegény polákok:))))
Selamat
2013. november 11. 09:31
Ez igy helyes! Jövőre mi is velünk tartunk.
Ouroboros
2013. november 11. 09:29
Ez megvolt már? Hatalmas :D http://youtu.be/K8PYTMIX3Vw
BőröndÖdön
2013. november 10. 20:21
Csizmadia et.,muszáj visszajönni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!